LEVÉL A GYEREK ÉS A TELEVÍZIÓ TAKÁCS VERA HONLAPJA

Pikachu vs Gryllus Vilmos: vajon miért mondott le a gyerekekről a Magyar Televízió?
Cimkék: közszolgálatiság, műsorok, gyerekek

cikk az index.hu online folyoiratból

Észrevette, hogy egyáltalán nincsenek mesék a Magyar Televízió első számú csatornáján?

Nemcsak mesék, de gyerekfilmek, bohócműsorok, versmondókák, állatkerti bemutatók sem, semmise. Hosszú a sora a köztévé hiányosságainak, de ez talán a legnagyobb. Jelenleg még gyerekműsorokkal foglalkozó szervezeti egység sincs a közszolgálati televízióban, sőt, még a csóringer tévémacit is száműzték a főcsatornáról az M2-re. Miközben egy felmérés szerint Európában a magyar gyerekek tévéznek a legtöbbet, egyedül, a saját tévéjükön, mert a magyar szülőket érdekli legkevésbé, hogy mit néz a gyerek.Amíg hétvégén a kereskedelmi tévéken gyerekblokk van, igaz külföldről vásárolt rajzfilmekkel, az MTV vasárnap reggelenként új dokumentum-sorozatot indított a demokráciáról. Megkértük a Magyar Televízió két korábbi gyerekműsor-rendezőjét, Kremsier Editet és Takács Verát, hogy értékeljék a gyerekműsor-mentesített Magyar Televíziót.
„Katasztrofálisnak tartjuk az MTV mai helyzetét a gyerekműsorokat illetően. A magyar közszolgálati televízió identitászavarral küzd, nem tudja eldönteni, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati televízió legyen, és így a könnyebb ellenállás okán a gyerekműsorokkal kapcsolatban a kereskedelmi televíziózás szokásait követi - azt kell adni, amit a néző kér, a gondoskodó tévé ideje lejárt, és különben is a gyerekkorosztály teljesen indifferens az oly fontos reklámozók szempontjából. Mindezt igazolja az a tény, hogy a Magyar Televízióban a gyerekműsorok eltűnése 1997-ben kezdődött (ez volt a kereskedelmi televíziók megjelenésének éve), a Film és Tévé Művészek Szövetségének gyerekszakosztálya pedig már abban az évben felemelte szavát, jelezve a fenyegető veszélyt. A kétségbeesett tiltakozását rendszeresen megismételte ugyan, de a műsorok szépen fokozatosan eltűntek a képernyőről. Ma pedig már nincs gyerekműsorokkal foglalkozó szervezeti egység a Magyar Televízióban, sőt, már klasszikusan gyerekműsorokat készítő munkatárs sincs - vagyis nulláról kellene kezdeni az új szervezeti egység felépítését. Mintha 1960 körül járnánk - holott ez nemzetközileg is elismert minőségű munkát végző területe volt a köztévének” – fogalmaznak a szakértők.

Pálinkás kenyér vs mese
Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke egy vele készített 2006-os interjúban arra hivatkozott, azért lett mostohagyerek a kiskorúaknak szóló műsor a köztévében, mert megjelentek a tematikus rajzfilmcsatornák (mint a Minimax vagy a Cartoon Network), és a gyerekek inkább azt nézik. „Olyan mintha ezzel azt mondta volna, hogy a legjobb pálinkás kenyeret adni a gyereknek, mert akkor végre abbahagyja a sírást. Ezek a csatornák a tévé rágógumi szerepét töltik be. Arra jók ugyan, de semmi közük a közszolgálati gyerekműsorokhoz ” – mondja erre Kremsier Edit és Takács Vera. A szakirodalom és a nemzetközi tapasztalatok alapján a gyerekműsor a 10-12 év alattiak számára készülő alkotás. 10 év felett a néző ma már mindenevő és legfeljebb tájékoztató, az összeszedett tudást rendszerező, a deviáns viselkedés elkerülését segítő műsorokra van szüksége. A valódi gyerekműsoroknak azonban elsőbbséget kellene élvezniük ezekkel szembem, véli a szakértőpár. Kremsier Edit és Takács Vera különösnek tartja, hogy az MTV archívumában van például Gryllus Vilmos daloskönyvének megzenésített verseiből két tucat értékes klipp, amelyek azért nem kerülnek képernyőre, mert nem férnek bele abba a szigorú 26 - 52 perces műsorstruktúrába, amelyet a reklámozók kívánsága szerint alakított ki a kereskedelmi televíziózás. „A kisgyerek számára készülő, valódi gyerekműsorok szerkesztőinek, rendezőinek pedagógiai és pszichológiai tudással kell rendelkezniük, mert a gyerek nem kis felnőtt, hanem sajátos személyiségjegyekkel, változó életkori, fejlődési szakaszokkal rendelkező egyéniség. Mesékre, történetekre, a magyar kultúra kincseinek megismerésére van szüksége, hogy legyen választék, hogy legyen a tematikus adók harcos japán rajzfilmjeivel szemben valami alternatíva már az óvodásnak is. És mellékszál, de jellemző: nem tudtuk például elérni, hogy egy-egy héten egy-egy versmondóka jelenjen meg - mint egy reklám -, hátha a kisgyerek, akinek füle van erre, megtanulja, és nemcsak azt tudja kívülről, hogy ….. ( a pontok helyére behelyettesítendő egy éppen aktuális reklámszlogen), hanem esetleg egy Weöres Sándor sort, vagy ne adj isten Arany Jánost is megtanul és megszeret” – mondták a gyerekműsorokhoz értő egykori MTV-dolgozók.És most jön Ön. Akár van gyereke, akár nincs, mindenesetre az tuti, hogy volt gyerek. Mit gondol? A Magyar Televízió jól tette, hogy száműzte a gyereknézőket és kiírta közszolgálati listájáról a 12 év alattiaknak szóló műsorokat? Mondja meg most.