Nagy Lajos figuratervei

wegérkisasszony

Az első forgatókönyv ITT

és itt van az utolsó
forgatókönyvem

Bálint Áges honlapja

mazsola

 

Az elvarázsolt egérkisasszony
egy film születésének története a kezdetektől

/ a végén van az eleje

eredő:2003

2014. július 18. Tudtommal semi nem történt azóta. Lehet, hogy tudtomon kívül történt.

2013. augusztus 28. átutalták a pénzt, ami a több mint egy éve megítélt előleg a munkára.

itt van az ÉN forgatókönyvem

a másikat nem olvastam, mert névtelen irta és akkor mit kezdjek vele.

2013. július 15. Mikulás telefonál, hogy ha elfogadom az ismeretlen által írt könyvet, akkor mehet, ha nem, akkor nem. és ha elfogadom a pénzt is kifizetik /pont egy év késéssel/ Megint azt mondom, hogy nem érdekel

2013. május 10. Mikulás átküld egy forgatókönyvet, ami az enyém felhasználásával készült, valaki írta, de nem tudjuk ki. hogy fogadjam el. Nagyon megsértődök és azt mondom, azt csinálnak amit akarnak

2013. május . A Filmszakmai döntőbizottság konzultációra hívja a producereket

2012 december 30. Az elkészült könyv, részemről az utolsó

2012. december 4. újabb kifogások, itt már szemmel láthatóan nem a könyvvel, hanem az egésszel van gond, hiszen olyasmiket kérnek újra, amiket már egyszer elvetettek. /Mindig más a tárgyaló/

2012. november 20. újabb kifogások, amik az előző kifogásokat felülírják

2012. október 24. Mindenféle kifogások és újabb kérések, hogyan legyen a forgatókönyv

2012. szeptember 9. Sokszoros átírás után elkészül egy forgatókönyv, ami szerintem jó. A megítélt pénz felét kifizetik

2012. augusztus 8. Divinyi Réka a dramaturgiai tanácson ismerteti a kifogásokat és fejlesztésre alkalmas részeket. A pozitiv megbeszélés eredményeként születendő forgatókönyv vázlat elfogadását reméljük. Vészits munkát talált, kiszáll, megállapodunk hogy én írom.

2012. június. Tárgyalás Rózsa és Vészits úgy gondolják, hogy én megtettem a magamét az átírást majd Vészits megcsinálja. a pénzt felezzük. nem tetszik, de ez van

2012.május. A Filmalap befogadja a treatmentet és megitél 1,1 millió f.-t a forgatókönyv fejlesztésére

Az FF/12-FA0110/101955-308 pályázati azonosító számmal, a Kecskeméti Animációs Filmgyártó és Forgalmazó Kör által benyújtott, Az elvarázsolt egérkisasszony (Producer: Mikulás Ferenc, rendező-, figura-, háttér- és látványtervező: Nagy Lajos forgatókönyvíró: Takács Vera) című filmre vonatkozó döntés:
A Filmszakmai Döntőbizottság a forgatókönyv/filmterv- fejlesztés célú pályázatot támogatja. A támogatás összege: 1.100.000 ,-Ft, azaz egymillió-egyszázezer forint.

2011. február. Megszünik az Objektív Filmstúdió, Rózsa Jánost felmentik, /azonnali hatállyal/ a Bálint Ágnes Műhely a homályba vész

2011. január. Az Objektív Filmstúdió az NKA forgatókönyv fejlesztési pályázatára beküldi Az elvarázsolt egérkisasszonyt

2010. augusztus 6. megállapodás születik Rózsa János és Mikulás Ferenc között, hogy Az elvarázsolt egérkisasszonyt a megcsinálandó projektek közé tesszük és mindent elkövetünk, hogy legyen rá pénz. Elkezdem a forgatókönyv újrairását immár Nagy Lajos tervező animátor és Veszits Andrea vezető dramaturg közreműködésével.

2010 február. Sipos Pál kilép az MTV - ből és az egérkisasszony szerződései lejárnak májusban

2009 ősz Megalakul a Bálint Ágnes Műhely és felveszi teendői közé az egérkisasszony történetét.

2009 szeptember Felkeresett a Kecskemétfilm vezetője Mikulás Ferenc, hogy náluk van a forgatókönyv, és beleszerettek, mi legyen? Mit mondhat erre egy nyugdíjas? Persze örömmel.

2008 -ra bebizonyosodott hogy az egészből nem lesz semmi

2007 elején megszületett a megállapodás és egy NKA, MMKA, TV közös  finanszírozású nagy projekt keretében bekerült az MTV tervei közé, sajtókonferencián kihirdetésre került, hogy készül Az elvarázsolt egérkisasszony. Megszülettek a szerződések

2006-ban különféle tárgyalások folytak animációs cégekkel, ki hogyan tudná elképzelni mennyiért mikor stb.

2005-ben elkészült az első változat, s sikerült elvi hozzájárulást kapni a megfilmesitéshez

2004 tavaszán Sipos megkérdezte nem lenne e kedvem foglalkozni a könyvvel. Volt

2003 ban Sipos Pál MTV Kultúrális Főszerkesztője úgy érezte halaszthatatlan most már, hogy gyerekeknek szóló filmek készüljenek, s emlékezve gyerekkora kedvenc mesekönyvére, elővette Az elvarázsolt egérkisasszonyt és még mindig szellemesnek, érdekesnek, fordulatosnak találta.