És akkor ért a meglepetés, micsoda hatalmas, láthatatlan terület ez…

Both Gabi
2011. május 15.

Az Assitej Magyar Központ kezdeményesére, különböző báb- és gyerekszínházi társulatok által a gyermekszínházi kritikusok elismerésére alapított Fehér Holló Díjat idén Takács Vera, a Gyermekszínházi Portál alapítója, főszerkesztője vehette át a gyermekszínházi szemle díjátadó ünnepségén.

Gratulálok a díjhoz, találó az elnevezés, tényleg fehér holló vagy! Manapság ritkán találkozunk ennyire elhivatott emberrel. Mi az oka ennek a szenvedélyes ügyszeretetnek?
Amikor 2007-ben a Magyar Televízió úgy döntött, hogy a nyugdíjkorhatár közelébe érő alkotóit elküldi, én is beleestem a szórásba, már csak azért is, mert akkorra már a televízióban megszűnt a gyerekszerkesztőség, és a gyerekkultúra kiszorult a műsorból. Nekem, aki egész alkotóidőmet gyerekeknek szánt műsorok készítésével töltöttem, nem volt mit tennem. Kikerült alólam az a talaj, amin addig álltam, pihenni és lábat lógatni kellett volna, meghúzva magam. Ez talán két hónapig sikerült is, költöztem, függönyt varrtam, számítógépes játékokat játszottam... Éppen mikor unatkozni kezdtem volna, találtam egy hirdetést a szinhaz.hu oldalon: gyerekszínházi portálhoz szerkesztőt keresnek. Egy hét sem telt bele, már a gyerekszínházak között bóklásztam a neten. És akkor ért a meglepetés, micsoda hatalmas, láthatatlan terület ez, mennyi műfaj, alkotó, elkezdtem nézni, gyűjteni, és mint a szotyolázást, nem lehetett abbahagyni, mert mindig felbukkant még valaki, még valami újabb... Tehát itt találtam meg azt a feladatot, ami némileg pótolhatja egész addigi tevékenységemet, egy teljesen háttérbe szorított terület, a gyerekkultúra oázisába érkeztem, és itt boldogan pancsikolok.

Miből finanszírozod a fantasztikusan informatív gyerekszínházi portált?
A finanszírozás nem jó szó a portál esetében. Annak idején Herner Dániellel, az informatikai hátteret adó szinhaz.hu ügyvezető igazgatójával olyan szerződést kötöttünk, hogy majd a bevételeken osztozunk. De ahhoz, hogy bevétel legyen, sok látogató kell, sok látogató akkor van, ha reklámozzuk magunkat, de az meg pénzbe kerül. Pénzt lehet még úgy is szerezni, hogy reklámokat helyezünk el az oldalon – persze nem mindegy, hogy milyeneket, de egy bizonyos látogatószám alatt nincs reklám, látogatószámot úgy lehetne növelni, ha nem egyedül lennék, de munkatárs ingyen nincs... Kivéve a hozzám hasonlóan ügyimádó Gabnai Kati által másfél évig írt kritikákat vabangra. Köszönet neki. De fiatal média szakosokkal hiába próbálkoztam, ajánlottam lehetőséget, neves, kiváló művészekkel készíthetnek interjút, elmehetnek előadásokra fotózni, videózni. Ingyen? ne má'!... Fehér holló, kivétel Sarlós Dávid és Nyárai Gerzson, ők fél évig szemináriumi feladatként kiváló előadás-összefoglaló videókat készítettek. Lehetne a megjelenésért pénzt kérni, de akkor azokét kellene feltennem, akik gazdagok, és nem azokét, akik jók. Persze lehetne pályázni, de arra már nincs energiám, és mindenki ügyesebb nálam, pedig tudom, ez mennyire korszerűtlen, a marketingre kellene több idő, a tartalom majd megjön azután...

Hogyan szerzed az információkat?
Van olyan színház, amelyik küld híreket rendszeresen, van, amelyik nagyon értékeset, és van, amelyiktől úgy kell kiszedni. Pedig nekik is fontos a marketing, és itt együtt látható az országos kínálat. Például amikor egy időben az ország két végén ugyanazt mutatják be, vagy öt helyen van ugyanannak a Grimm-mesének valamilyen feldolgozása. Arra is jó a portál, hogy az alkotók is lássák, a másik mire készült, de ehhez az kell, hogy én is tudjak róla – ahogy a hírlevélben írom: „Csak arról tudósíthatunk, ami a tudomásunkra jut.”

Egy ilyen díj segíti a munkádat? Erőt ad ahhoz, hogy az egész napos színházles után még éjszaka föltöltsd az aznapi képeket, információkat az oldalra, majd másnap kezdéskor újra frissen készen állj az új élmények befogadására és megosztására?
A díj nagyon kedves, meglepett és jólesik, mert azt jelzi, hogy a színházi szakma elismeri és megköszöni a munkámat. Végül is én televíziósként „gyüttment” lehetnék, de úgy érzem, most hivatalosan is befogadtak. :)

Honnan veszed ezt az erőt és vitalitást? Fizikailag sem mindennapi megterhelés egy ilyen szemlének a tudósítása.
Amikor televíziós voltam, „kötetlen” munkaidőben dolgoztunk, volt, hogy hónapokig csak gyűjtögettünk, nézelődtünk, kaszinóztunk, és amikor eljött az idő, 18–20 órát is dolgoztunk naponta. Egy egy hónapos forgatás teljes odaadást kívánt, én főként gyerekekkel dolgoztam, és ahhoz, hogy ők azt csinálják, amit kell, nagyon sok energiát kellett sugározni, koncentráltan jelen lenni – olyan ez, mint a cirkusz, nem lehet kiengedni, mert akkor harap az oroszlán, zuhan az artista. Ez a felfokozott, módosult tudatállapot nagyon nagy boldogság az alkotó embernek, ha nem vallja be, akkor is, és ez benne marad a zsigereiben. Így egy ilyen koncentrált szemle inkább öröm, mint fáradság. Az adrenalin nagyon jó drog. :) Különben meg amiatt, hogy sok újszerű, izgalmas előadás volt, hogy a zsűri felkészülten és okosan elemzett, jó volt tudósítani.

Milyen terveid vannak a közeljövőben, mit szeretnél megvalósítani a Gyermekszínházi Portálon?
Mivel nem remélek anyagi fellendülést, hát csak olyat, amit magam is meg tudok csinálni. Volt egy tanácskozás a szemle végén, a megrendelő felelőssége, ahol a szervezőknek tartottak megbeszélést, kiderült, hogy nagy szükség van segítségre, hogy ne a szomszédasszony által valahol látott gagyit hívják meg, hanem a valóban értékeset (persze a szomszédasszony is láthatott valami jót, de ez a fülbesúgós módszer mégsem az igazi a XXI. században). Ezért a szemletanács által is javasolt előadásokról készült könyv felkerül a portálra, de az nem elég, hanem a videótárat kell bővíteni oly módon, hogy oda a színházak, társulatok is feltölthessék az anyagaikat, mert egy mozgókép már kellőképpen tájékoztatja az érdeklődőt, hogy mire számíthat. Mert írni bármit lehet... Ez ősztől meglesz!
http://gyerekszinhaz.hu