Tiiszakécskére hívtak az Álomfogók, izgatott vagyok és összeírtam milyen könyvek ejtettek szerelembe. Hátha majd kérdezik.

Egészen kicsi korban családom városi fele Grimm mesékkel kínált és Andersennel. A Csipkerózsikát szerettem és A kis hableányt, de annak soha nem hallgattam meg a végét. Nem akartam, hogy  meghalljon és ha nem olvasom el, akkor nem. Ez az Andersen megtehette volna, hogy nem öli meg. Ezekben a régi Kormos István szerkesztette mesekönyvekben még minden úgy volt, ahogy volt. A Grimmekben is folyt a vér rendesen, de nem zavart. Abban az időben még természetes volt, hogy a nagymama kimegy a baromfiudvarba és elvágja a kedvenc tyúkjának a torkát, buzog a vér, amit megsütünk hagymával és finom reggeli. Hú, a mai álszent világ ezt nem hallja szívesen.

A családom falusi felének nem voltak könyvei, a nagymama Krisztusról és Szentpéterről mondott sehol nem olvasható történeteket, hogy járták a falukat és igazságot tettek, mint később Mátyás király. Szellemek is jöttek velük. Ráadásul olyan putriban aludtunk a rokonoknál /Ozorán ez normális lakásnak számított/ ami a temető domb oldalából  volt kivájva, tehát természetes hogy a szellemek bebelopakodtak a takaró alá is éjszaka. … igazán féltem kicsit a Mári néniéknél  a putriban.

Amikor iskolába kerültem /1952/ az első könyv, amit jó tanulásért ajándékba kaptam Sztálin a lenben címet viselte. Nagy kék mezőben állt egy nagydarab ember katonaruhában és büszkén nézett a jövőbe. és még 12 lapon át tette ezt és kis dicsőítő versikék, 4 sorosok mondtak valami a vezérről, de azokra nem emlékszem.

Megszállott olvasó lett belőlem annak ellenére, hogy elsőben volt egy szakasz, amikor ha szerencsétlenségemre éppen valami felmérés és pszichológusok közelébe kerülök és már felfedezték volna a diszlexiát, bizony hátrányos helyzetűnek állítanak be, mert nem tudtam össze olvasni a betűket tö e tö i anyukám majd belebolondult, az iskolában nem vették észre, mert tudtam, hogy mit várnak el tőlem és azt mondtam. Legyünk őszinték, anyukám kiverte belőlem a diszlexiát. Így aztán könyvfaló lett belőlem és nem kisegítő iskolás.

Otthon volt néhány nagyon szép album. Ansorge/Aradi nagyapám az Új idők magazin előfizetője volt és ez az újság évente egy képes albummal ajándékozta meg a híveit.  Jókai, Shakespeare, A szép nő… ezek jutottak anyukámnak a családi örökségből. A legszebb a Shakespeare album volt. Kicsit szecessziós, kicsit romantikus, átlátszó pergamen borította a képeket. A cikkek nem a történetekről, hanem irodalmi, színházi elemzésekről szóltak, de itt a kép mesélt.

Ezt sokat lapoztam és nagyon izgultam, hogy már elolvashassam, hogy miről is szólnak a képek rejtette történetek. A szülők látták, hogy mennyire szeretem ezt a könyvet ezért aztán megkaptam Lamb: Shakespeare meséit. Ez volt a következő. Volt még egy csodaszép könyv a családi kincsestárban Arany János Shakespeare fordításai.
itt van:

Hamlet lett a kedvencem
Hamlet később előjött mint moziélmény Tabon a vetitőgépházból nézve a korhatáros Laurence Olivier változatot, majd a színház, a Madáchban Gábor Miklóssal..

1956 után divatba jött, hogy részletre, nagyon olcsón lehetett könyveket venni könyvügynökök járták a falukat, Tabra is eljutottak és volt egy akció Shakespeare összes, nagyon szép kötésben, megkaptam karácsonyra.

Már nem is a normális kategória, de amikor a hatvanas évek végén kiadták Shakespeare összest kis papírkötésű, fekete borítójú zsebkönyvszerű változatban. Hát azt is megvetem, és ott is az volt, hogy már mentem a könyvesboltba, hogy megjelent e a következő. Mintha a kedvenc tévé sorozat következő évadára vártam volna.

Ilyen akció hozott össze Mikszáthtal is. Máig a legszebb könyveim, de az később volt. Ez az a korszak, mikor a magyar és világirodalom klasszikusai jöttek havonta és lestük, hogy mi a következő. Boldog hatvanas évek.

Vissza az ötvenes évek közepére

Tabon – rendes kispolgár/vasutas  család – a lányt be kell íratni zongorára. A faluban Margit néni volt A zongoratanár. Öreg, bütykös kezű, minden bajra levendulaolajat ajánlott és használt, a kiskezeknagymesterekből tanultunk, és Gárdonyi minden könyve megvolt neki.

Margit néni javaslatára megkaptam karácsonyra A láthatatlan embert.

Lebilincselt és szerelmes lettem Zétába a görög rabszolgafiúba, aki titokban szerelmes volt Emőkébe, a hun arisztokrata leányba, aki titokban szerelmes volt Attilába a hun fejedelembe. – Én is titokban Mindenhova beírtam, hogy Zéta és senki nem tudta, hogy ki az, és a pappmagdával királylányost játszottunk a téglagyári agyagbányában, akkor is Zéta volt a lovag, aki megmentett. Szóval így.

A nagy szerelmek mellett persze kisebb flörtök, kalandok is jöttek.

Erich Kästner A két Lottiját azért olvastam szívesen, mert én is iker voltam, csak meghalt a testvérem. A könyvben megvan az az oldal, amikor sírni kezdek, a mai napig és akármelyik, rosszabbnál rosszabb filmváltozatokban is megvan az  a rész, amikor sírni kezdek. A filmek közül kétségtelenül az eredeti, 1950- ben készült változat a legjobb

Timur és csapata. A három K, vagyis a kispolgári-keresztény-kommunista nevelésemnek fontos része volt a nagy szovjet, Gajdar könyve. A társulat, akik titokban segítettek a rászorulókon, fontos volt, hogy ne tudják meg, hogy ők voltak. Én ebben hittem és azóta is bennem maradt  timuréscsapata lúzer hőseinek szelleme.

Ne hagyjam ki Murányi-Kovács Endre: A firenzei varázsló. A könyv Leonardo fiatal éveiről szól. Irodalmilag biztos nem jegyzik, nem is emlékszem miről szól, de ettől kezdve lett egy újabb reneszánsz rajongottam, aki a mai napig bizsergés okoz, ha hallok róla.

Kicsik és korfüggők: Fehér Klára: A földrengések szigete. Miután elolvastam, elkezdtem sci fiket írni – talán akkor még nem is hívták így, később lett egy névadó verseny a Galaktikában – Ez, ne feledjük az űrhajózás nagy, korai korszaka, amikor Lajka, Gagarin voltak a mi hőseink, igazi, nem kitalált hősök. Bár azóta a szkeptikus világ mindenfélét mond, de úgy van ez Gagarinnal mint Shakespeare-rel, ha a Shakespeare műveket nem Shakespeare írta, akkor is Shakespeare művek.

A középiskolában a remek magyar tanárnő, Piroska néni egyengette irodalmi ízlésünket. Önképzőkörrel, író és költő barátokkal, kifogástalan ítélőképességgel. Ez verskorszak. Ady, József Attila és Radnóti. Szavaló versenyek. Halálba táncoltatott lány, Szép Ilonka, Levél a hitveshez. Majd az egyetemen  Utassy, Kiss Benedek és a mester Nagy László. Aztán végetért a versmondó idő. Az egyetemen jöttek a nagy klasszikusok is, Tolsztoj, Csehov, akikkel nem bírtam a Félkegyelmű és Bulgakov, és a hatvanas évek dömpingje, film, irodalom, jazz, és film és film, és novellák és színház és folyóiratok. Ez a hatvanas évek második fele. Zúgott a kultúra, a beat, a filmklubokban végre egyidőben látható külföldi filmek.

Aztán ahogy a tévé gyerekosztályára kerültem szerkesztőnek, hát jött a gyerekirodalom, addig nem ismert gazdagságával. Felsorolhatatlan.

Egy szerelmes érintést még James Thurber: A fehér szarvas.

 

Volt igazi rajongóként több Rejtő korszakom, valamikor beleszerettem Merlinbe a varázslóba, tőle tanultam ismeretterjesztést, öregkorra jött egy újabb formában a szerelem. Tv sorozatok:  Merlin és Atlantis,  egy újfajta internetes filmnézés, izgalmas első kiadásos..  külön regény, de nagyon jó és igazi rajongás…  – csak mindig abbahagyják, ami nekem tetszik, mert a mai ízlés – na az egy harmadik, amiről nem is érdemes beszélni…

folyt. köv.