A facebook kihozta a szokásos személyes évösszefoglaló filmet, amit a kedves robotjai csinálnak az ember posztjaiból és volt ezen fű, fa, fények, és semmi más, aztán a google+ is készített egy kisfilmet, azon már sokféle ember is volt, de valahogy a lényeg mégsem, hiszen ő meg a +1 közreadásokat vette alapul és azokból pont a fontosak maradtak ki. Hát ilyenek a robotok. Kedvesek és igyekvők, de fogalmuk sincs semmiről. vagy ki tudja?

 mindenesetre ezért,  meg mert amúgy is lett volna kedvem  hozzá, itt egy összefoglaló.

ez volt az év

2014

JANUÁR

Azért a Kölyökidő került ide, mert az m3 retro csatorna elkezdte sugározni hetente, igaz hajnalonta, de mégis, nyáron ismétlésként naponta, és a facebookon is 1100 fölé ugrott a műsort kedvelők száma. Ez jó. Volt néhány média megjelenésem is. /HAha, milyen jól hangzik!/ Az első a Class FM, Argyelán Krisztával Micóról és a gyerekszínházakról beszéltünk. A Micó volt a fő téma.

FEBRUÁR

Megint média. A Fix TV -ben voltunk Szeli Dórával, Micó és a BJC /Budapest Jazz Club/ menedzserével. A téma ugyanaz. Azt hiszem itt kibeszéltem magamat gyerekszínház és Micó témában. Lassan le is cseng. Ugyan itt mint programigazgató lettem villogtatva, de ez csak szó volt. már könnyebben megy nélkülem.  Közben folytatódik É. Szabó Márta sorozata a Játsszunk együtt!  a BMC – ben /Budapest Music Center/ Érdi Tamás vendégei kiváló fiatal zenészek, s köztük  Radnóti Róza, aki kiválóan zongorázik, jól beszél és szép. Ha lenne tévé és lenne műsor! ilyenkor kicsit sajnálom, hogy már nincs befolyásom.

R.Schumann: Abegg variációk Op.1

Ismerteti és előadja: Radnóti Róza

MÁRCIUS

Elkezdődött a kurzus a Debreceni Egyetemen. Sok energiát adott. Talán a hallgatóknak is hasznára vált. Kis videós önismeretet is  vittem az okoskodás mellé. Ezt kaptam egy hallgatótól: „Köszönöm szépen Tanárnő! Örülök, hogy volt egy „21. századi” kurzus is amiben részt vehettem, a problémafelvetéseivel, interaktív voltával és természetesen a kamerával! Szerintem mindenképpen „beforgathatóak” lesznek számunkra ezek az ismeretek.” Hát jól esett.

ÁPRILIS

Közben sokat kell Széplakon lenni, időjárás jelentéses időszak, ahogy a facebook összefoglalóm is látta.  Persze mennek a koncertek, a szeminárium is.  A debreceni előadást bemutató PREZI prezentációmhoz keresve anyagot, kezembe került  az igazolványok és indexek dobozom. Összeraktam a blogon az életemet értesítők és tagkönyvek alapján. Hááát mit mondjak?  ITT

Ez meg a prezim. Sajnos nem tudtam elég embert rábeszélni hogy legalább nézze meg mi az a prezi, így lejárt a licencem. /ha hozok még három embert, akkor kapok három ingyen hónapot/ Kár hogy a magyar oktatás annyi minden feleslegességgel van elfoglalva, hogy erre még csak rá sem néznek  nemhogy kihasználnák a lehetőségét a tanításban.

MÁJUS

Beszippantott a korszellem. A telefontársaság unszolására, kedvező feltételek, lejárt szerződés, meg mert már annyira szerettem volna, miközben hirdettem, hogy én nem, és hogy nevetséges ilyenen filmet nézni és mindenki bámulja, az előadásban is a kor jelképeként ironizáltam a jobb kézben magunk előtt tartott telefonról. Aztán puff bele a csapdába. Isteni az okos telefon. Remek. Tényleg okos, egy csomó rutin tevékenységtől megóv, tudja hol vagyok, ismeri a menetrendeket, meg minden. ÉS! szemlesütve de megmondom, filmet is lehet nézni rajt. A vonaton pl. kiváló. Ahogy olvasni is remekül. Az amúgy is elromlott readerről rátöltöttem a könyveket. Passziánszokat is tartok rajt. És képeket csinál, nemrég vettem egy kis fényképezőt, hogy mindig legyen a zsebembe. Hát most otthon szomorkodik. A telefon kitúrta. Még szerencse hogy a nikont nem tudja.

Már a telefonnal készült szépséges szupergiccs a facebookos barátok körében nagy lájk áradattal jutalmazva

JÚNIUS

Hát találkoztunk. Az osztály 50 éve jesszus! Csupa vidám öreg ember, tele energiával.

A világ legrosszabb gyereke uralta a hónapot. Először Kovács Robi, egy a Közlekedési Múzeumban rendezett RETRO vetélkedőn volt zsűritag és műsorvezető, mondták hozzon még valakit magával, ők Rékára, vagy Nórira gondoltak, Robi meg engem vitt. Jól is illettem a Rózsa Gyuri, Dévényi Tibi bácsi :) és Juhász Előd mellé.

Nem sokkal ezután Nagy Gyuri szeretetének köszönhetően a Hogy volt? – ban is megjelentünk. 1987 volt a téma, s az A világ legrosszabb gyerekének éve volt. S ha már szeretet, a felvétel előtt kedvesek vártak. Csak úgy.

JÚLIUS

festés, azt hiszem ezt nem kell magyarázni, de kiváló mesterekkel tulajdonképpen zökkenőmentesen ment.

Közben lett egy Sipos ügy./állítólag annak idején, harminc éve, mint fiatal, kezdő tanár sajátos felvilágosítást tartott fiúknak, vagy molesztálta őket./ Sipos 1979 ben, még gimnazistaként, Marék Veronika ajánlásával került hozzám. Volt asszisztensem és főnököm. Mindig számíthattam rá. Az ügyről majd a gondolataimat megírom, ha megadatik hogy még öregebb legyek. Most senki nem engedett tovább az első kérdőjelemnél. Tudva, hogy ki robbantotta  ki, hogy annak idején miért nem kérdeztek és nem vádoltak, hogy mennyi ebben a liberális gondolkodást támadó indulat, s mennyi a megengedhetetlen és mennyi a csak máshogy. Tapasztalva, hogy nem egy kiváló tanárismerősöm vádaskodások áldozatává vált, kérdőjelek halmaza vesz körül. Szóval majd meglátom. Még az elején megkértem pszichológus barátnőmet, hogy fogadjon, mintha rendelne. Az lecsillapított, hogy beszélhettem egy órát erről. de most hogy eszembe jutott megint zúgolódnak a gondolataim és érzéseim..

AUGUSZTUS

asztalos, kanapéra várás és egyéb katasztrófák

SZEPTEMBER

A tavaly fellobbant filmterv, a Holdhinta – nagyon izgalmas történet, a mában és a Haydn korában játszódik  – újra életre kelt, miután tavaly nagy örömmel megírtam,  elfogadták beadták, majd lesöpörték, de nem tartalmi okokból. Most megint remény, sőt  Temple Rékát ígérik, hogy beszáll. Mégse. A terv megint hamvába hal. Réka a nyolcvanas évek elején készült Kicsi a bors sorozatom egyik főszereplője volt, bájos és okos és tehetséges. Sikeres animációs stúdiót vezet.

Nógrádi Gábor meghívott Az anyu én vagyok premierjére Zalaegerszegre. Mentünk mikróbusszal, remek társaság, nagy siker. És ha már a Kicsi a borsot említettem,  Mester Edit a darab egyik szereplője volt annak idején, mint nagyon kezdő színésznő a Kicsi a bors tanítónénije.

a D1 tv felvette a Micót, Én sajnálom, hogy a felvétel mellől finoman eltoltak jó messzire. Először meg akartam sértődni, de aztán rájöttem, hogy ez az egész  a pénzről szól. Kevés és abból nem adnak, abszolút érthető. a mai világban. Kár hogy már elmúlt 4 hónap és még nincs sehol a végeredmény.

OKTÓBER

BÁBSZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA

Hú de jó volt forgatni, vágni…+ a találkozó is nagyon jó volt.

NOVEMBER

Meglepetés ért. Levelet kaptam Krasznodárból Szásától, akivel 1968 -ban Leningrádban egy épitőtáborban találkoztam. Kikukázott a facebookon. Modern idők, de szép!

Szása családja körében 2014

DECEMBER

Az öregeim betegségével küszködöm. Sokat  Siófokon.

Karácsony előtt É. Szabó Márta nagy Cimborafesztet rendez. Jól teszi. Azért is mert lehetett dolgozni és jó emberekkel találkozni. Sok erő volt a rendezvényben. Itt a fotóalbum a facebookról,

JÖVŐRE

következik egy időszak amikor a Szaturnusz a nyilasban áll és ami azt jelenti a hozzám hasonló kosoknak hogy végre visszalépnek a világosra és megmutatják magukat.

hogy ez mit jelent nem tudom, de az bizonyára benne van, hogy szedjem már össze magam !