tegnap kedves régi, még falun töltött éveimből való, gimnáziumi jóbarátom beleolvasott a blogomba és felháborodva látta a ‘poros falu’ kifejezést. Nekem is volt olyan érzésem, hogy ez a több helyütt említett poros falu, lehet hogy bánt másokat. (Olvasható ITT és ITT és még biztos sok más helyen)
pedig nem bántásról van szó sőt
mert ahányszor ezt a kifejezést használom, a cikk további részéből kiderül, hogy milyen kincseket találtam az elsőre ilyen jelzőt érdemlő helyen,
poros falu első látásra és az előítéletek rabságában!
mert pl. ami a barát szemét megütötte és türelmét kiütötte az a Piroska néni blogbejegyzésben van – miközben kiderül, hogy milyen nagyszerű tanáraim voltak itt,  de pl. belátható, hogy a Piroska néninek az elit budai Baár Madas után a tabi gimnázium nem volt előrelépés.
hogy amikor Balatonboglárról egy felkapott és még az ötvenes években is elegáns  üdülőhelyről, ahol a Hullámban – ahova a szülők jártak táncolni – jófajta dzsessz szólt hétvégén, a vonatról elegáns pesti hölgyek és gáláns urak szálltak le, a parton még bauhaus építésű villák sorakoztak, szóval innen elköltözni Tabra nem volt egy nagy emelkedés a szamárlétrán, de nem is a szamárlétráról van szó, mert azon végül is nagy emelkedés volt főnöknek lenni az Apunak, hanem életformáról, öltözködésről…ahogy a nagykanizsai rokonság, főleg Annusnénim varrástudása tett róla, hogy  mégis egy kicsit városiasan öltöztessen az Anyu, és öltözzön maga is. Apukámmal nem volt gond mert ő vasutas volt, neki járt az egyenruha, nem volt hova öltöztetni és mégis nem cserélném el a kamaszkoromat semmivel mert a barátok, az iskola ,a remek tanárok, akik odasodródtak a mi szerencsénkre…
akkor most mi van lenézem a falusiakat vagy nem?

a falusiakat eszembe sincs lenézni
a begyöpösödött a haladást ellenségnek tekintő begumózott falusiakat nem szeretem
ahogy az ilyen városiakat sem
mindkét helyen van belőlük elég sok. a minden újra, friss,  hagyományokat megőrző, de nem kizárólagosnak tekintőket kedvelem, ha amúgy kedvelem őket, mert jó fejek és passzolnak hozzám. és pont annyi előnye van egy jó minőségű falusi életnek, mint a városinak, főleg manapság, amikor a technika a számítógépek mindent elérhetővé tesznek, akti a város kulturális élete vonz az meg tudja oldani hogy ismerje, lássa… a városi meg sokszor a közelébe nem szagol a kulturális életnek, mert bunkó és begyöpösödött és olyan, aki nem barát szóval a barátság, mint láttuk nem függ a lakóhelytől.

az 50. találkozón

tehát nem teszek különbséget falusi és városi közt. az emberek megítélése nem lakhely szerinti, ahogy nem bőrszín és nemi identitás szerinti sem.

de nem erről akarok írni, mert ezt, aki ismer tudja rólam

két dolog, az egyik az előítélethez kapcsolódik

 érdekesnek találom hogy a két legkedvesebb tanárom mennyire egymástól messze eső úton indult

Piroska néni kiváló elit gimnáziumok tanáraként, egy politikai alapú internálás után került Tabra, tehát a reakciósok közé tartozott első látásra, konzervatívnak kellett volna lennie. Ehhez képest csak tiszta, emberi értékeket közvetített nekünk. Épp nemrég beszéltem egy később a gimnáziumban tanító tanárral, akit én már nem ismertem, ő mesélte, hogy mekkora tekintélye volt Piroska néninek az iskola tantestületében. Az Igazgató Úr is mindig meghallgatta a Piroska néni véleményét, sőt a döntés előtt a bólintása pecsétnyi erővel bírt.

A Szeged környéki, sokgyerekes szegény családból származó fiú, akit továbbtanulásra a család nem engedhetett, kellett a munkás kéz, kiváló asztalos lett, aztán mégis a kor akkori szokásának megfelelően toborzók által kiemelve szakérettségivel egyetemre került és osztályfőnökként a tabi gimibe, ugyanezt a emberi tudást, értékrendet képviselte, 

A szakérettségi abban az időben, a faluban egy nagyon lekicsinylő kifejezés volt azt jelentette, hogy gyorstalpalón végzett – tehát a tudása meg se közelíti a valódi iskolákat kijártakét. Hát ez koránt sem volt így, ezt az előítéletesség, a kevésbé tehetségesek gonoszsága mondatta, a Tanár úr  remek tudása és emberi méltósága messze felette volt az ilyennek. különben is az számít hogy valaki érti a dolgát vagy nem!

két hozzáfűzés még

inkább magyarázkodás az egyik, bár nincs is rá szükség. Volt a stábomban egy nagyon szeretett ruhás, a Müller Józsi, mindig hisztizett meg veszekedett a maga módján de gyerek felnőtt egyaránt imádta, ha találkozunk idézzük a mondásait Márkus Lászlóról, és a szokásait, a szófordulatait, pl az hogy „Nálunk a faluban…” amikor azt akarta mondani hogy ne szálljatok már el, mert nálunk a faluban erre azt mondják, hogy… mint mikor a tüzoltót megkérdezték a színházban, hogy na milyen az új darab? ferde a színpad- foglalta össze a véleményét – (hetvenes évek.. aki tudja, tudja miről van szó)

A másik hozzáfűzésem saját magamhoz, hogy most hogy karantén van meg nincs munka, meg nincs hova menni, meg nem is akar az ember – na elég a rizsa –  sok buta filmet nézek.
Ezekben a ZS kategóriás egymást másoló romantikus filmekben – s néhány valódi filmben is – a gyerekkori szerelmével találkozik a hős, akit azért hagyott ott, hogy elegáns és jólmenő legyen és gazdag és persze felgyullad a szerelem, mert a városi szerelme unalmas és nem figyel rá, mert túl sokat dolgozik vagy mert egy bunkó… szószerint egyforma mindenhol – és persze a faluban maradt fickó jóképű és okos és tehetséges valamiben és még mindig ég a láng…
sokat gondolkodtam ezen, hogy 
de nem nem maradtam volna, hiszen bármikor maradhattam volna és nem mentem volna vissza semmikor

a filmek nem mondanak igazgat csak a maradottak számára akarnak némi vigaszt nyújtani      

55 éves találkozó vidámság öröm

amikor elnézem a csoportképeket bizony nem látszik ki a menő városi ki a menő falusi mert mázlinkra mindenki menő lett a maga területén
egyedül a svédoszági osztálytársunkon látszik fiatalabb, mozgékonyabb, bátrabb, szabadabb mint mi, akik itt ragadtunk az ország ugarán

de ez egy másik téma, mások történet