Anyukám legjobban hintázni szeretett. Egyszer egy búcsúban a nagynénje egész napra befizette a ringlisre és ő egész nap ringlisezett. Azért ezek csak röpke pillanatok voltak. Kezdjük az elején.
1926. november 25. Anyukám születésnapja. Katalin napkor született, de a nagyanyja Johanna, aki fiatalabb korában kocsmáros volt Zágráb közelében, négy lánnyal, férj nélkül megszokta, hogy mindent Ő irányít, öregen is mindennek az ura volt a családban, nem engedte, hogy az újszülött kislányt Katának nevezzék – katalopata – mondogatta mély megvetéssel (akkor még mindenki tudhatta, mit is jelent ez – padlólapát? – szószerint. Olyan figurát jelezhet, aki földhözragadt?) Mindenesetre a kicsi lány Lizike lett. Anyukám a 8. volt a gyerekek sorában, 8 évvel fiatalabb a legközelebbi nővérénél Annánál. A testvérek: Róza, Károly, Antal(Tonca), Teréz (Beba), Jóska, Irma, Anna(Nani), és Erzsi. A kicsi. A testvérei nem foglalkoztak vele, ezért az udvarba gyűjtötte a környék gyerekeit és egész játszótér lett a sarokház udvara, amit Apukája örömmel és szeretettel barkácsolt tele hintákkal, játékokkal.
A képen a korabeli slágert éneklik ” Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz…”
6 éves korában
A legkedvesebb iskolai emléke Bakoss Ágoston pap tanárhoz fűződik. A nagy tudású szerzetes képes volt hipnotizálni. Osztályokat, sarki rendőrt, bárkit, kivéve az Aradit, őt sosem kérte fel alanynak. Anyukám erre nagyon büszke volt. Lehet hogy a valóban komoly képességekkel rendelkező férfi megérezte benne a boszorkány felmenőket (?)
Az alábbi kép a Marica grófnő előadásának szünetében készült. A darabot Beba néni férje, Horváth Lajos rendezte a Vasutasok Önképzőkörének keretében. Lajos tehetséges zenész volt, amúgy árupénztáros. Erzsi unokahúgának nem akart szerepet adni, csak a karban. Jogosan. A helyes kislány félénk volt. Amikor hegedülni kellett ő a függöny mögött hegedült egy kis osztálytárs barátnője meg a színpadon bénázott.
Itt a képen azért helyesen mosolyog, a csoportos szereplő megfelelt bújós természetének. Helyes kislány volt, de a testvérei mindenért szekálták. Pl. hogy görbe a lába és jóindulatúan arra tanították, hogy ha fényképezik kicsit biccentse be. (Igazolom, nem volt görbe a lába)
Ez már a középiskola végén készült 18 évesen.
Kamaszkora, nagylánykora már a háború idejére esett. Hárman voltak barátnők. Manci, Maris, Erzsi. Kiskamaszként különféle tréfákat találtak ki pl. a sétatéren elbújtak és a szerelmes párok éppen intimmé forduló együttlétét csörgő óra csengetéssel zavarták meg, sokat kacagtak a riadalmon. Pajzán ritmusokkal is zavarták a sétálókat. A kedvencük: „ing fing kanyarint, ingi fingi kanyarinti” Hogy ennek semmi értelme? hát miért is kéne? a kiskamaszlányok hülyesége abban az időben is határtalan volt, ne higgyük hogy csak a mai tinifilmekben van ilyen, sőt ha őszinték vagyunk abban a magát nagyon szemérmesnek mutató korban talán méginkább.
Nagylányok lettek a hárman barátnők, sülve-főve. Anyukám kapott egy kiváló fényképezőgépet ezért sok kép van a lányokról. Az, hogy ki fényképezett már a feledés homályába veszett.
A kereskedelmi elvégzése után 1943 -ban a kanizsai kórházba került a felvételi irodába, Manci barátnőjével együtt. Kellett a munkaerő, a férfiak a fronton fogytak. Rendkívüli öröm volt azonnal munkát és fizetést kapni. Az első saját fizetésből vásárolt csodás cipő aztán az első esőben szétázott, papírból volt…
A kórházban dolgozott fiatalon, pontosan, veszélyérzet nélkül. A fiatalság sokmindent felülír, ami a napi sztereotípiákban erről a korszakról szól. A házukban a szovjet parancsnokság rádiós központja működött. Beba nővére főzött és takarított ( meg mosott, vasalt) rájuk, de szótfogadott neki még a parancsnok is, aki rendes ember volt, senki nem ehetett a katonái közül a meggyfa terméséből, és mindennap volt főznivaló a családnak is, amit persze valahonnan elhoztak, de a család mégis rendesen evett, és nyugodtan aludt. A kis dolgozó lányt megnyugtatták nem történik vele baj. Ezt sulykolta neki az apácák által bujtatott kommunista dr. Per Viktor, akinek mindennap el kellett hozni a napi híreket.. Őrök álltak az ajtóban de őt beengedték. Naponta hozott pénzt valakitől, hogy dr Per fizetni tudja a kórházi kezelését. Úgy emlékezett, hogy a kórházban nagyon jó volt. Háborúban, sebesültek és flekk tífuszos betegek között. Fiatalok voltak, erősek, szépek. Sokat mesélt ezekről az időkről. Szerették a helyes, kedves, okos, fiatal könyvelőlányt. A nagyhatalmú, mindig elégedetlen kórházigazgató professzor különösen szerette, bevitte műtétre, ezt senki mással nem tette meg, még a taníttatását is vállalta volna, mert úgy gondolta jó orvos lenne belőle. Anyám élete végéig nem értette, hogy miért, arra nem is gondolt, hogy a csinos, fiatal, tartózkodó, okos lány megdobbantotta a komor, szigorú igazgató professzor szívét. A családi szellem persze mást gondolt, fel sem merült, hogy a legkisebb lány továbbtanuljon. Édesanyja csak azon izgult, hogy menjen időben férjhez, hogy ne maradjon egyedül, ha ők meg is halnak… így amikor felbukkant a snájdig forgalmista Takács Pista fellobbant a szerelem, és hát hamar megtörtént a házasodás.
Ettől kezdve Takács Istvánné lett Aradi Erzsébet
még 20 éves sem volt, amikor megszülettek az ikrek.1946. április 9.
Az egész kórház vigyázta a babák születését. A törékeny, fiatal nő nagyon megszenvedte. Nem tudták lenyomni a magas lázat, begyulladt a melle, operálni akarták, többen már lemondtak róla, a városban elterjedt, hogy nem éri meg a reggelt, anyósáék talpig feketében jöttek látogatóba. Akkor apja, Aradi Antal pályamester közölte, hogy saját felelősségére hazaviszi és meggyógyítja. Aláírta a szükséges, felelősség átvállaló papírokat, hozatott egy lovashintót, és otthon a saját gyógyfüveivel borogatta, teákat itatott vele. Pár nap alatt lement a láza, megszűnt a gyulladás és a fiatal anya meggyógyult.
Ezután Kaposvárra vitték a kicsiket anyjukkal Takácsékhoz, mert ott könnyebb volt élelemhez jutni, friss tejet szerezni. Az ikrek fejlődni kezdtek, nőttek, híztak, okosodtak, ügyesedtek.
Hatalmas trauma volt, mikor Dedike diftériában meghalt 10 hónaposan.
Aztán folyt az élet tovább egy kislánnyal és Annus nővére fiaival.
Aztán a kis család Balatonboglárra költözött. Nagyon jó hely volt. Balaton, nyaraló terület, kedves szomszédok, fiatalok, barátok. A nagy állomásépületben 6 szolgálati lakás volt. Igazi vidám baráti közösség formálódott. A többiek – praktikusabbak és okosabbak – kiadták a szobákat, sok pénzt kerestek a boglári lakásból, mi meg fogadtuk a rokonokat és rokonok barátait és sokat költöttünk a fényes ellátásra a nem túl fényes forgalmista fizetésből. Azért a fiatalság mindent visz. Sok jó volt a boglári években
Aztán úgy alakult 1953- ban elköltöztünk Tabra. Apukám ugyanis elvégezte a főnöki tanfolyamot és áthelyezték. Ha úgy vesszük jó volt, nagyobb tekintély, sőt nagyobb fizetés. Apukám örült, én sírtam kilométereken át, Anyukám csendben aggódott.
Rémisztő volt a barátok nélkül, Balaton nélkül… Anyukám igyekezett valamit kitalálni, hogy mégis a nyarakban legyen valami kaland. Amikor a Bertók fiúk megjöttek Kanizsáról úszóversenyt rendezett nekünk a faluszéli halastóban. Bár az iszapos víz nem pótolta a Balatont. A fiúk hamar találtak „munkát” segítettek a „belspedeseknek” ülni a bakon hajtani a széles fenekű muraközieket,
Nekem aztán lettek barátaim, szavalóversenyeket nyertem, jól tanultam. Közben Anyukám, a városi lány, felnőtt élete zajlott egy poros faluban, kevés baráttal, eleinte háztartásbeliként tyúkok és disznók etetésével, majd végre munkában – még akkor is, ha a dolgozást az anyagi helyzet kényszerítette ki, de sok élményt, sok elismerést hozott. Főkönyvelő volt a terményforgalminál. Határozott, kemény, tévedhetetlen. Tartottak tőle és szerették a tabi járás gabonabeszállítói. Minden adatot tudott fejből. A beszállító TSZ -k adatait is visszamenőleg. A malmok állapotát. Elismerték és megbecsülték még a megyei központi fensőbbségek is. Ezekről az évekről szinte nincs is kép.
A gimnáziumi ballagás alkalmából szerencsére valaki fotózott. A büszke szülők. Kitűnővel érettségiztem és nem volt kérdés hogy egyetemre megyek. Fel is vettek, az akkori divat szerint 1 éves kötelező munka után.
1982 -ben mikor már mindketten nyugdíjba mentek elköltöztek Balatonszéplakra. A Takács mamáék házába. Széplak-alsó nem egy Boglár típusú üdülőhely, városszéli, csendes, veteményessel, kicsi házzal. Télen alig valaki lakott ott. Kivéve persze Róza néni a szomszéd, aki mindenben jártas volt, legjobb gyógyszere sérülés esetén, ha a sebet lehuggyozzuk. Neki meg is gyógyult napok alatt.
A hétvégéket, ha csak lehetett ott töltöttem. Anyukám állandóan kötött meg horgolt, szenvedélyesen és megszállottan, és csodálatosan. Elfoglalta magát.
Mindig mentünk Attilával, mindig örült mindenki.
Széplakra eleinte jöttek vendégek, néhány arc a széplaki vendégségből.
Voltak unokának Péter és Öcsi (Gyuszi) unokatestvéreim kisgyerekei. Sok örömet okoztak.
és voltak még szomszédok, ott is gyerekek, akikre lehetett vigyázni, amíg aztán a kor haladtával terhes lett már a gyerekvigyázás. és a szomszédok is elköltöztek és nem jöttek újak, ahogy a világ alakult egyre csendesebb lett a széplaki élet.
és akkor jöttek a kutyák, addig macskások voltunk, Apukám mondta is mindig, mi macskások vagyunk nem kell kutya, de láttam, hogy a terápiás kutya elengedhetetlen és sikerült és nagyon jó, hogy lettek a kutyák
Volt Cirmi és Mirci meg Kormi aztán jött Nettike, majd Bettyke igazi társak, szerelmetes kutyák
Aztán a Papa ripsz ropsz 2015 karácsony másnapján lefordult a székről ebéd közben
Ketten maradtak Bettyvel.
Szerencsére sokan segítettek, András aki már tizenvalahány éve segített, ha kellett valami és mikor egyedül maradt Anyukám akkor is jött, fúrt, faragott, rendben tartotta a kertet
és a környékbeli boltos lányok, asszonyok, nagyon kedvesek és gondoskodók .
Bettyt 2019 tavaszán el kellett altatni, nagyon beteg volt. 12 éves volt csak, de ez adta a lökést, hogy Anyukám pesti lány legyen. Nem örült, pedig nagyon akart örülni, de már 92 éves volt és ahogy Péter mondta mindig, az öreg fát nagyon nehéz átültetni.
Nem tudta sajnos a várost már megszokni. Egyre betegebb lett. Pár nappal a 93. születésnapja előtt feladta.
linkek
https://takacsvera.blogspot.com/2020/11/erzsebet-nap.html
https://takacsvera.blogspot.com/2020/11/friderikusz.html
http://takacsvera.hu/al_onelet.html
__________________________________________________________________
hozzzászólások a facebookról
Kedves Vera.
Örömmel olvastam emlékeidről Édesanyád kapcsán. Bár nekem is lenne ennyi ismeretem a szüleimről…
Jó volt olvasni, más Világ volt……
Imàdtam , nagyon kedves volt 
Nagy szerencse, hogy a régi időkből vannak képek, ahol látszik az ifjúság szépsége. A vidám, erőtől duzzadó életszeretete. Nagyon megható visszaemlékezés! 
Drága Vera néni ámulattal és nagy tisztelettel olvastam sorait !! Nem szeretnék nagy szavakkal élni csak ennyi : gyönyörű írás ! Sokszor puszilom jó egészséget kívánok az elkövetkezendő évekre. Szeretettel öleli egy volt betegtárs. Éva
Kedves Vera! Gyerekkoromból nagyon szép emlékeket őrzök a szüleidről, nagy szeretettel gondolok rájuk. Igazán örülök, hogy olvashattam édesanyádról szóló, családi fotókkal tüzdelt visszaemlékezésedet
Drága Erzsike néni… 
Nem tudom már meglátogatni 
Drága Erzsike néni.. Nagyon szerttük kedves és vidám volt.Nem lehetett nem Szeretni.
Nyugodjon békében.
Gyönyörű, Vera! Meghatottál!
Hát igen, minden élet egy regény. Köszönöm!
