Most lenne 90 éves és ebből az alkalommal meg is osztottam a facebookon a cikket arról amikor hajdúhadházra mentünk, várhídiattilához, aki akkor ott volt tanár és szervezett egy kiváló színjátszó csoportot a Mezei Módszerrel, és remek Toldi előadás született ahol egy sima osztály tanulói játszották a darabot, annyi energiával, hogy alig bírtunk a székben maradni a színházteremben mert legszívesebben mentünk volna a színpadra vitt  a lendület és az erő ami ezekből a fiúkból sugárzott a hajduhadházi hetedikesekből, jobb sors várományos paraszt meg cigány gyerekekből..

de nem ekkor találkoztunk először Mezei Évával ő persze nem tudta és én nem is hoztam fel, de 1960-ban voltam én csillebércen egy kulturális táborban ahol az azévi szavaló versmondó  egyéb versenyeken nyertesek küzdöttek meg az újabb elismerésért, boldogan mentem hogy én és csillebércre és jaj ahova a legjobbak és minden és nagyon sok sikerem volt akkor éppen a walesi bárdok volt a menő szavalóversenyeken első válogatás várakozás az előtérben majd a zsűri elé kerülök, elnök: Mezei Éva, rám néz – mit hoztál? – walesi bárdok… sóhaj, mi van? nem teszik ?  – na kezd el! a második versszaknál leállított amikor még semmi nem derül ki az előadói készségből, még nem jött szereplő nem kellett a hangommal karaktert formálni – bár azt még nem tudtam hogy ezt így hívják.. de jól csináltam, ágáltam is, de én még meg se tudtam mutatni….. nem, kösz… és kidobott, mehettem haza, még a zárás előtt meg is jött apukám, hogy gyerünk haza.. rossz volt, 

Aztán az egyetemi színpadon találkoztunk ott is felvételiztetett szerettem volna kicsit a gimiben megszokott sikerekből kapni és az előadói készségemet kamatoztatni, amit – már többször megírtam – a kimittudnál elszúrtam, mert nem éltem a második eséllyel, na mindegy mondom ez a nagyhírű csapat majd… ott is Mezei. Székhelyi Jóskával és Markos Gyurival együtt felvételiztünk egyidős 46-osok. improvizációs játékot adott, az akkor nekem még nem volt természetes, ez 1966-ban volt kb. vidéki kislány még nem akklimatizálódtam Pesthez merev voltam sokmindenben hoztam a szigorú kispolgári keresztény kommunista nevelés összes gátlását – nelopj neparáználkodj, mindigigazat mondj és segítaholtud… valamiért Mezei – talán hogy megnézze mennyire tudom a gátlásaimat ledobálni egy könnyű vérű nőt kért tőlem, aki dohányzik – még nem dohányoztam -, és kapásból beleül a férfi ölébe – jesszum, úrilány ilyent soha – a férfi volt a Székhelyi.. nem mondom, hogy kényelmetlen lett volna beleülni az ölébe, dehát mégis hisz nem is ismerem, becsületére legyen mondva nagyon rendes volt és segített pesti, vagy inkább budai vagány, mutatta hogy fogjam a cigarettát, hogy nyugodtan öleljem, annyira kedves volt, annyira a bátyám hangon beszélt…  a Mezeinek nem tetszett semmi   még beletett valami ünnepnapi kórusba a hátsó sorba, nem adott fősort… aztán csendben el is maradtam, azt hiszem a Markos se maradt, éppen náthás volt és mégis gitározni meg énekelni akart

mindannyian megtaláltuk a magunk helyét az életben de Mezei nem ismerte fel bennem a lehetőséget még mindig

aztán a harmadik találkozás ez a hajdúhadházi ott nem volt kérdés, ott én voltam a televízió szerkesztője és azt kellett csinálni, amire én mondtam hogy mehet.. de nem hoztam fel magamban a múltat, elismertem a nagytudású rendező szerkesztő módszertant tanító nagyságát és fontosságát
jó érzés volt