Sztárszerzők élesztenék fel a gyerekfilmet

 

2010. június 23., szerda 10:11 | Frissítve: 2 órája

Ismert filmesek és dramaturgok lelkesültek be a Bálint Ágnes Műhely májusban meghirdetett filmnovellaíró pályázata után. Marék Veronika ifjúsági krimit, Jankovics Marcell időutazós rajzfilmet tervezget, Csukás István két korábbi meséjét is leporolta. Már csak a milliók hiányoznak.

"Nagyon fontos, hogy 20 évnyi kihagyás után a most felnövőknek is legyenek saját gyerekfilmjeik” - kezdte egy evidens indokkal Takács Vera [1] dramaturg, a Bálint Ágnes Műhely művészeti tanácsának vezetője, miért indítottak filmnovellaíró [2] pályázatot májusban [3]. Már az első fordulóra négy hét alatt sok mesefilm- és rajzfilmtervet adtak le a pályázók. A dramaturg szerint jól fogadta a hazai meseíró szakma a műhely Objektív filmstúdióval közösen indított meghívásos pályázatát [4], ami a 6-12 éves korosztály, és az egész család számára élvezhető játékfilmek, tévéfilmek és sorozatok elkészítését tűzte ki célul.

A projekt egyik húzóneve és leglelkesebb támogatója a veterán meseíró, Csukás István [5], aki ugyan nem fog szeptemberig egy új Süsüt vagy Mirr-Murrt kitalálni, de már leporolta két régebbi, eddig még kiadatlan történetét. Marék Veronika [6], a Kipkopp-mesék írója pedig új oldaláról mutatkozna be: egy kamaszokról szóló krimit adott le a műhely pályázatára.

20 éve nincs a Keménykalap és krumpliorrhoz hasonló gyerekfilmünk...

A Keménykalap és krumpliorr hangulatát visszahozó filmek mellett már néhány animációs filmterv is szóba került, bár ezeknek a megvalósításához jóval több pénzre lenne szükség, mint egy élőszereplős tévéfilmhez. Berg Judit Cipelő cicák mesekönyvsorozata [7] például kiváló rajzfilmes alapanyag lehet, akárcsak Bálint Ágnes Elvarázsolt egérkisasszony [8] című meseregénye, sorolta a dramaturg. Jankovics Marcell [9] pedig egy olyan animációs film terveit egyezteti a Bálint Ágnes Műhellyel, amiben egy tini időutazó kerülne vissza a magyar honfoglalás korába.

Tasnádi István [10], a Made in Hungária társforgatókönyvírója egy újabb kifordított történetében egy régebbi munkájának, a bíróságon játszódó Piroska és a farkas bábelőadásnak [11] a hangulatát vinné tovább. Egressy Zoltán [12], a Portugál írója és Lackfi János [13] műfordító szintén gyerekeknek szóló történetekkel készülnek. Darvasi László [14] egy újabb Trapiti történettel [15] érkezett, Varró Dániel [16] költő pedig már két filmnovellát is leadott. A színházi és tévéfilmes dramaturgok közül pedig Zalán Tibor [17], Litvai Nelli [18], a meseterapeuta Boldizsár Ildikó [19], a költő Tóth Krisztina [20], Kiss Ottó [21] író és Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm vezetője dolgoznak novelláikon.

"Ezek egyelőre csak tervek, történetvázlatok. Az érdemi munka, a tényleges forgatókönyvírás szeptembertől kezdődik. Akkora viszont már jó lenne, ha az írók rendezőt is kapnának maguk mellé, vagy akár ők javasolnának neveket, akikre szívesen bíznák a történetet. Igyekszünk mi is előre tervezni: Fliegauf Benedekre [22], Gothár Péterre [23], Pálfi Györgyre [24] és Ascher Tamásra [25] mindenképpen számítunk" - tette hozzá Takács Vera.

Az anyagi háttér még nincs biztosítva: "Sok függ attól, hogy hány forgatókönyv készül a filmnovellákból, és hogy a Mozgókép Közalapítvány pályázatán és más forrásokból mennyi pénzt tudunk kiharcolni." Eddig anyagilag csak annyi biztos, hogy a megfelelő minőségű pályázati anyagok szerzői megkapják a májusi kiírásban szereplő [26] 200 ezer forintot.

Az évek óta tervezgetett Fülig Jimmy rajzfilm is fontos lenne a műhelynek, de bárkit szívesen látnak, akit véletlenül kifelejtettek az előzetesen meghívott írók közül, vagy akit még nem ismer a közönség, de van egy jó meseötlete. A beérkező pályamunkákat könyvben is szeretné kiadni a Bálint Ágnes Műhely.