1946 - 56
1956 - 66
1966 - 76
1976 - 86
1986 - 96
1996 - 2000
A kép  a televízió I. stúdiójában készült. A kameránál Haraszti Zsolt operatőr.
 

ebbenaz évben
ér véget a vietnámi háború
Kína a Biztonsági Tanács tagja lesz

Elkészül a Kamaszkorom legszebb nyara
a Szinbád
és a Sípoló macskakő

A képen a szerkesztő magányosan guggol a kemra mellett, a pályán kivül. jellemzi ez a felvétel a szerkesztői munkát, ahogy akkor éreztem, A szerkesztő kitalál, utánjár, emgalkot, de a befejezést mr más kezére bizza. olyan ez, mintha kiválaztanál vsalakit, becserkésznéd, gyönyrű vacsorát szerveznél, tudnál ról amindent, és bele is szeretnél közben, s mikor már minden kész, elegánsan átmennél a szomszéd szobába, s hagynád, hogy valaki más feküdjön le vele.
Ha a más _ adott esetben a rendező tehetséges ötletes és szertte a témát, sőt magáénak érezte, sőt kezdettől benne volt és a hóditás közös ügynek számitott akkor nem volt baj, akkor is szomoru, hogy nem a tied a végső beteljesülés, de akkor valahogy mégis a tied, de amikro a rendező egy balfasz /nő is lehet/ és mindent elbarol, akkro az sszörnyű

1971

Frisset, újat valami mást..
Többen kerültünk a tévéhez ebben az időben. Fiatalok, tele energiával újító kedvvel. Mindent porosnak láttunk, ami volt. Az „öregek” csak sírtak hogy ilyen körülmények közt nem lehet, hogy nincs lehetőség, hogy úgyis hiába, nem megy, ..mi meg azt mondtuk, hogy de igen, akármiből, a szarból is... csak akarni kell. Persze voltak az "öregek" között is, akik ugyan sírtak ríttak, de mégis azt mondták, hogy ez a tévé, ez egy művészeti ág, és hatalmas lehetőség, és csodákat lehet, és próbálták is. Én szerencsémre két ilyenfélét kaptam első munkatársul. Rajnai András és Abonyi Antal a pályaválasztási tanácsadóba volt beosztva, ők már öregnek számítottak, /voltak már harmincöt/, és sírtak is, de köz-ben azért akartak valamit. Egy pályaválasztási tanácsadásban, ugyanmár. Ez egy bejára-tott műsor. Megvan a minisztériumi osztályvezető, majd ő jön és elmondja, és kész. Na jó. A riportokhoz különleges helyszíneket kerestünk. Próbáltam szerkesztőként a berögzött minisztériumi funkcionárius helyett fiatal, szakmában dolgozókat hívni. Sike-rült. Amikor az ápolónő szakmát ismertettük, kerestem 6 fiatal, cserfes, vihogós ápoló-nőképzős lányt találni. Ehhez Rajnai kitalálta, hogy ne a szokásos asztal, székek legyen a berendezés, hanem az éppen divatba jött kis forgós fotelokat vigyük be a stúdióba. A műsor ment - ÉLŐBEN - a lányok beszélgettek, jól érezték magukat a forgós fotelokban, ringatóztak, vihogtak, beszéltek,.. Nagyon tetszett Nekünk. Ellentétben a főnökséggel. Kikaptunk. Nagyon. /prémiumelvonás/ Indoklás: a libegő foteloktól hiteltelen lett az egész. ? Pedig csak a minisztériumi előadó jelentett fel bennünket, mert megsértődött hogy eltérően az évek óta szokásostól nem őt hívtuk, hogy meséljen az ápolónő szakmá-ról, hanem csinos fiatal lányokat, akik ápolónőnek készültek, és ráadásul, kultúrbot-rány!!! jól érezték magukat. A műsort persze nem látta senki a főnökök közül, a műsor már akkor sem volt fontos. Az egész televízió egy minisztérium hierarchikus rendjét min-tázta, és a bizalmatlanságon alapult. Azaz adott volt egy szerkesztő, akit megbíztak az-zal, hogy egy műsort készítsen el, de azért nem lehet csak úgy megbízni benne, legyen hát rovatvezetője, aki a körmére néz, de talán a rovatvezető is hibázhat, tehát neki le-gyen egy osztályvezetője, aki figyeli mit csinál, na de ha az osztályvezető sem elég elő-vigyázatos? Akkor sincs baj, mert van egy főszerkesztő, aki határozottan képviseli és megköveteli az aktuális irányvonalat. S ha ő is meginogna,/ami persze szinte kizárt/ akkor van igazgató, aki abszolút megbízható és figyel. Felette aztán már csak az elnök állt. S közben láss csodát, mégis készültek műsorok, megsúgom többnyire úgy ahogy mi ott lent a stábban dolgozók akartuk, mert a televíziós munka szíve, a stáb

Főoldal tartalom előző év következő év
         

Garabonc Kft