ÁLOM ÉBREDÉS UTÁN

pletykák, történetek, érdekességek a forgatás idejéből

Pletyi 2

USÓK A VÍZEN
/a takaró alatt: Gévai Juli és Takács Vera rendező

Furcsa forgatási nap volt. Július közepe. Hideg. A képen az összebújók nem hülyéskednek. Fáznak. Aztán már majdnem készen voltunk, szerencsére nem kint a vízen, csak a kikötőben állt a hajó. Körbeépítve lámpákkal, fényvisszaverő lapokkal - egyik sem szereti a vizet. A hajón stroboszkóp, hangfalak, cd, magnó, dat magnó, minden ami kell. A felsorolásból már látható hogy valami történt. Igen .Kitört a vihar. Olyan hirtelen, ahogy a balatoni viharok ki szoktak törni. Mire azt mondtuk volna, hogy állj, szedjétek össze a lámpákat, a lámpák már a vízben voltak, a fényvisszaverők is . A következő napokban furcsa jelenségeknek voltak tanúi a balatoni hajósok, fények villantak, furcsa csillogó tárgyak, „lények’ jelentek meg a vízben , talán ufók járnak? nem UFO /Unidentified Flying Object/ /ismeretlen repülő tárgy/ hanem USO / Unidentified Swimming Object / /ismeretlen úszó tárgy/ Vagyis csak a forgatás kellékei úsztak a vízen, a méregdrága fényvisszaverő fóliák ugyanis és tették a dolgukat , verték vissza a fényt, s ezzel rémületbe kergettték a scifiben jártas hajósokat

Dezső edző: Tímár Andor

A forgatáson némi zavart, illetve állandó bocsánatkérések sorát okozta Andor / Tímár / és Arnold / Nyári / nevének hasonló csengése. Pedig tisztán megkülönböztethető a két név, a két ember pedig egészen különböző, mégis, mindenki mindig összetévesztette. Andornak mondta hogy Arnold, és fordítva.
Valami különös pszichológiai jelenség, nincs helye elemzésének
Annyira fajult ez a dolog, hogy a végén már ők maguk is össze
keverték
egymást, és Andor Andornak szólította az egyik vacsoránál .Arnoldot.

A D:J. vagyis Rick: Nyári Arnold


Sokat gyötrődtünk, mit lehetne kitalálni, mi az, amitől ez a d.j. valahogy más, mint a többi. Valami amitől egy diszkóhajóra termett, valódi figura válik belőle. A mozgás, a hang, a stílus már megvolt, de valami még mindig hiányzott, Már elkezdődött a forgatás, amikor Csernóczky Lajos hangmérnök megjelent - viccből - ebben a halas baseball sapkában. Egyik külföldi utján vette, valami őrült tengermelléki árustól - nem is volt többet halas sapkája. Kapott egy szép rendes sapkát helyette - mert napszúrást sem kaphat, bár erre ezen a forgatáson kicsiny esélye volt

Hát ilyen a szerencse, meg a kellőképpen bolondos kedvű stábtagok találékonysága

Viki és az ő frizurája

.Ezt a sok apró fonatot Viki találta ki magának. Tudni kell hozzá hogy Vikinek szerencsésen rengeteg haja van, így sok kis fonat jön ki belőle, s ez a frizura csak akkor szép ha tényleg apró és rengeteg fonatból ál. Na jó, Berek Móni vállalta, hogy befonja. Több órás munka. Eredetileg úgy volt, hogy csak a második diszkóban lesz Vikinek ilyen a haja ,de a filmet ezt mindenki tudja, nem a valódi idősorrendben veszik fel, többször ki kellett volna bontani, és újra befonni a hajat,  aki próbálkozott ezzel, tudja, mit jelent, és megérti, hogy erre nem vállalkozott senki. Viki már a 3. napon sikítozott, hogy kezdjük újra a forgatást és neki nem kell a sok kis apró fonat, mert viszket, és rémes, de Maradt az apró fonat 3 hétig. Ha valakinek ilyen frizurára támad kedve, előbb forduljon Schneider Viktóriához és előbb beszélgessenek el a kérdésről

SCHNEIDER VIKTÓRIA, Zsanett szerepében

Ha szerelmes, mindenki tud róla, aztán ha két hét múlva érdeklődünk, mi van a .....-el, akkor Kivel? Ja az , -vállrándítás...Mindig szerepet játszik, nyüzsög, követelőzik, hisztizik hol anyukájánál lakik, hol apukájánál, kicsit kegyetlen mindkettőjük új társával, de tudja hogy az, s azt is hogy ez nem helyes. Ha a kamaszlányról kellene jellemzést írni, könnyű lenne, csak előveszi az ember Vikit és írja a szertelenségét, hangosságát, mélységes depresszióit, rossz dumáit a halálról és a szellemekről, és kedvességét, önzetlenségét, pontosságát, fegyelmét a munkában. Ilyen, mint nagyon sokan ebben a forrongó, kiforratlan korban. mert ilyenkor olyan az ember mint a must...rengeteg ígéret.

Renczés Gabi Dóra szerepében

Még 10 éves sem volt, amikor először bejött válogatásra. Riadt, izgatott, de elszánt kislány, félénk halk beszédű, csendesen énekelt, balettezett kicsit. Olyan pasztell volt, mint egy tearózsa a hajnali derengésben. Néha hívtam ,elmondott egy verset, aprócska szerepet is kapott, de a bájosságán kívül nem sokat mutatott. Aztán foglalkozni kezdtünk a Már nem vagyok gyerek. c, regény megfilmesítésével, s akkor egy próbafelvételre - miért ne - próbafelvételen minden lehet - Gabit hívtuk. Most meg már a harmadik filmben játssza a főszerepet, Megért. Lassan felnő, lehet hogy ügyvéd lesz, lehet hogy üzletasszony , de az is lehet hogy színész, még van ideje, eldöntheti

Bernát szerepében: Kinizsi Ottó

Ottó ebben a filmben játszott először. Az utolsó pillanatban került be a filmbe. 96 tavaszán két fiúválogatást is tartottunk, de erre is, mint mindig, inkább lányok jöttek. És néhány fiú. Köztük Ottó, Tatabányáról.” A „ betű jelet kapott a válogatáson, az azt jelenti, hogy feltétlen visszahívjuk. Hívtuk, nem jött. Megint hívtuk ,megint nem jött. Aztán amikor már lemondtunk róla és másnak akartam kiosztani Bernát szerepét a filmben, egy kétségbeesett telefon talált ránk. Az a tatabányai fiú üzeni, hogy azért nem jött amikor hívtuk ...mert. Na jó, utoljára próbáljuk meg... végre beállított, begipszelt karral. De megígérte hogy a forgatásra leveszik. Gyorsan levágtuk a haját kopaszra, ráadtunk egy szemüveget, s nekiadtuk Bernát szerepét. Hát így került a Kölyökidőbe Ottó, aki azóta vezeti a szerelmeslevél listát. Ilyen az élet

Amikor a butikos jelenetet forgattuk úgynevezett változékony időjárás volt , az azt jelenti a filmszakmában , hogy minden olyan alkalommal, amikor az asszisztens azt mondja: felvétel indít, tessék, akkor az eső ezt magára veszi, és elkezd esni. S minden olyan alkalommal, amikor a stáb fedett helyre vonul, leül, rágyújt, enni kezd, az eső eláll. Hogy az összeszedelőzködés, beállás, kamera indítás ,tessék után újra zuhogni kezdjen. Csak az hiszi, hogy ez mese, aki még nem volt változékony időben forgatáson

Kovács Róbert a play boy és titkos rendőr szerepben

8 éves volt amikor találkoztunk. Amikor elmondta a Falu végén kurta kocsmát, a saját stílusában / idézet a nyolc évestől / már tudtam, hogy ő a világ legrosszabb gyereke, azaz az ilyen címmel készülő film főszereplője. Második napja forgattunk vele, amikor eltűnt / mindig eltűnt, hol a tévé tetejét szemlézte, hol valakivel összebarátkozott és egy zugban beszélgettek / ..most is eltűnt, nem találtuk .A játszótéri gyerekek nagy körben álltak és hallgattak valakit, de nem láttuk kit. Nem is láthattuk, annyival kisebb volt náluk Persze Robi állt a kör közepén és a filmkészítés műhelytitkairól tartott előadás két napnyi tapasztalat bőven elég volt neki. Ilyen is maradt. Reméljük komoly és komolytalan szerepekben egyaránt sokat látjuk majd

Zoltán, vagyis Márk fantomképe. Azt gondoltuk, hogy egy igazi fantomképet csináltatunk. Bement Wittmann Anita, az első asszisztens a rendőrségre, és elmondta ,kiválasztotta stb. Nahát lett egy kép, ami mindenkire hasonlított csak Márkra nem. Olyannyira, hogy nem is tudtuk használni, mert az életben lehet hogy ez a módszer nagyon jól beválik, de filmen a fantomképek általában hasonlítani szoktak az igazira. Valószínűleg ők sem a szabályos módszerrel készítik ezeket. Mi is azt csináltuk, hogy csináltattunk egy fotót Márkról, megkértük vágjon rajta elvetemült képet / ez ezúttal kevéssé sikerült  / majd a fotót fénymásolási technikával lerontottuk annyira, hogy fantomkép jellege legyen.