Petrucz Miklós: EZ IS, AZ IS

Két év múlva beköltözünk!?
Hát hogyne izgatná az ember fantáziáját a dolog.
A Komjádi uszoda 400 millió forintba került és vagy 4 évig épült.
A Televízió Új irodaháza is 400 millióba kerül, de 2 év alatt épül fel, - amint a tájékoztatásban hallottuk. E tény úgy érzem, mindenkit feljogosít a büszkeségre. Nem csoda, ha a megvalósulandó szép jövő álmokat, vágyakat ébreszt a Televízió 2400 dolgozójában.
Ha csak a vágyak két ezrelékét is, de összegyűjtöttem az óhajokból valamit. Mint száguldó riporter jártam az épületet és megkérdeztem, ki mit szeretne az Új irodaházzal kapcsolatban. Az interjú idejére stílusosan nevet változtattam, mindenkinek azt mondtam, Petruana Miklucci vagyok.

Bán Gyurit az elszórt csikkek, papírdarabkák, rágógumik ás üres poharakkal teli körforgó /szemét/?/ felvonóban kaptam végre tollhegyvégre.
- Hogy mit szeretnék - takarta el peckes bajusza nevetős szemeit - írd meg, csináljanak a tetőn, vagy akár a pincében egy lovardát és egy kis galopp-pályát is. Nem kellene annyit pendliznem, - mondta ás eltépett vagy
- i / tikettet oda, aztán vissza... ment a Kerepesi útra!

- Halló! üzemgazdasági Osztály? Itt Petruana Miklucci beszél. Kérem, tekeobjektivitással válaszoljanak egy kérdésre! Mi a vágyuk, mi legyen
- Hát... gondolni kell a jövőre is - kezdte valaki. Feltétlenül építenek bele egy süllyeszthető csőállványzatot, ami tatarozáskor gombnyomásra magától előbukkan ás feláll az épület körül.
- Köszönöm, tolmácsolni fogom - közöltem, aztán letettem a telefont.
Ahogy kinéztem az ablakon, és megláttam az állványépítőket, amint verébként ülnek a csövön és immár két órája reggeliznek, még indokoltabbnak tartottam a kérést.

Antal Imrével a büfében találkoztam.
- Négyszáz millió? - kérdezte hüledezve.
- Igen...
- Nem fog az menni!
- De fog. Hallottuk a tájékoztatást! Nos, te mit kérsz?
- Szóval, ha mégsem menne, érted... lntézd már el... - sunyiott szerényen -‚ ha valami közbejönne, kérd meg...
- Mit? Mondd mér végre!
- Akkor maradjunk itt, és osszuk szét a pénzt. Azt szeretném.

- Hát kérlek, ahogy ígértem, megvan a válaszom. Én több sötétséget kérnék a stúdióban, - mondta Varga Jóska titokzatosan.
Ahogy ismerjük őt és céljait, egyben biztosak lehetünk: nem a fejekre és gondolatokra értette. Inkább a meleget árasztó reflektorokra, tán az egyhangúan zúgó klímaberendezésre. Valóban, a szinte naponként stúdióban ülők megérdemelnének egy garnitúra fekete reflektort, vagy esetleg
- nem értek hozzá - érzékenyebb kamerákat.

Ha már a nagyobb siker érdekében Petruana Miklucci néven dolgozom, gondoltam, meginterjúvolom magamat is. kíváncsi voltam, mit válaszolok. Kézmosás közben leptem meg magam. Irtó zavarban voltam, csurom víz volt a tenyerem.
Nem tudtam, mit is válaszoljak kérdésemre. Lekísértem magam a büfébe, hogy egy kicsit feloldódjak. Bedobtam magamnak két kettesért egy forró vizet /nem adott vissza a gép, ő is zavarban volt/. Odaálltam a pult hoz és kértem egy körözöttes zsemlét egy szelet parizerrel... A büféshölgy mondta az árat, én meg heurékát kiabáltam a fülembe.
- Szóval az a vágyam, vigyük át az új irodaházba a maradék körözöttet, meg a büfé személyzetét.
Miklucci nem értette a dolgot.
- Miért?
- Nehogy odaát derüljön ki, az egyszerü mezei parizeres körözöttes zsemléről az igazság.
- Mi ne derüljön ki? - kérdeztem értetlenül.
- Hogy ideát évekig milyen drágán ettük - válaszoltam.

Petrucz Miklós