Takács Vera

 

In memoriam NAGY RICHARD

Egy bulvárlap cikkéből tudtam meg. Igen az MTV bemondta, 5 mondatot szánt a Magyar Televízió leghosszabban regnáló elnökére, akinek az uralkodására mai napig vágyakozó sóhajjal emlékszünk mi, akik akkor alkotó életünk csúcsán jártunk.

Meghalt a Főnök . Csak neki járt ez a tekintélyt és szeretetet is kifejező megszólítás. Ő volt A Főnök.

Amikor elnök lett a televízió már tele volt ambiciózus fiatalokkal és még tele volt fáradt alkoholistákkal és nagyon sok feleséggel. A feleségeket a rangos szakszervezeti párt és katonai vezetők tették be a tévébe, hogy elfoglalják magukat,  válás ajándékként, vagy csak hogy kevesebbet legyenek otthon és keressenek egy kis pénzt. A feleségeknek az is volt a nagy előnyük, hogy nem kellett beszervezni őket, mert már férjük révén be voltak szervezve.

Akinek a nevét ma is ismerjük és remek alkotásaikra emlékszünk, mégha feleségek voltak is, nem veszik magukra ezeket a durva mondatokat, hiszen őnekik bejött ez, és szeretettel és tisztelettel gondolunk rájuk, s ma már senki ne tudja, senkit nem érdekel, hogy feleségként kerültek a tévébe.

Nagy Richárd úgy döntött, hogy nem a feleségekkel veszi körül magát, hanem valódi műsorkészítőkkel. Ezt annak ellenére mondom, hogy két fő feleség is volt a közvetlen, elismert munkatársai között.  Sőt saját felesége a személyzeti osztályon figyelt. Ugyanis Nagyrichárdot a folyosói híradó szerint nőügye - azóta tudjuk, hogy tényleg - miatt helyezték le a tévéhez a Budapesti Pártbizottságról - aminek elnöke volt, ami akkor sokkal nagyobb hatalom volt, mint amiről Demszky bármikor álmodni is mert volna.
Azt se felejtsük, hogy akkoriban a Párt megkövetelte vezető munkatársaitól a feddhetetlen családi életet. Elméletben. S a tv inkább kádertemető volt, mint nem – hogy közben a tévé saját életét élte és művészeket, alkotó közösségeket termelt ki, ettől független volt. Nagy Richárd , aki okos ember volt, hamar átlátta, hogy mi a fontos. A tévé jelentőségére, hatására is hamar ráérzett. Egy budapesti küldöttértekezleti beszédében már szót ejtett erről, hogy rendet kellene tenni a televízióban, mert politikai jelentősége kiemelkedő – és valójában, emiatt a beszéde miatt került a tv elnöki székbe, ha már egyéb okból amúgy is mozdítani kellett.
Ráadásul komolyan gondolta, amit a beszédben mondott.

Nagy Richárd elhivatott pártkáderként került le a tévébe és igazi televíziósként küldték el innen.
Bele is rokkant, amikor elvették kedves televízióját - a tévé is  megrokkant - utána igazán alkalmas vezetőre emlékszik valaki?

A lényege a nagyrichárdi korszaknak az volt, hogy volt hatalma pénzt kicsikarni a tévé számára, s Ő a pénzt műsorok, stúdiók, jó minőségű berendezések vásárlására költötte.!... Gyönyörű terveit az új székházról, ami akkor még a Nemzeti Bankkal szemben /a mostani bakncentrum helyén / épült volna – már nem engedték megvalósítani, akkor már fentebb félni kezdtek a televízió hatalmától…


Nagy Richárd megvédte munkatársait. A tévét nem engedte alárendelt intézményként kezelni. "Leszólni lehet, de átszólni nem!" - volt a kedvenc mondása. azaz egy pártközponti osztályvezető, vagy ipari, mezőgazdasági kombinát vezetője ne üzenjen...
Tisztelte azokat, akik a műsorokat készítették, és nem tisztelte a főnökséget. Szerette a „gyerünk! csináljuk!” elszántságot, a szenvedélyes és kevés beszédű embereket, a locsogást utálta, a seggnyalást is

Talán ezért szerettük mi, akik akkor sokat és jól dolgoztunk

Az internetes keresőkben csak az mtv hiradó pár szavas búcsúja található, meg a bulvár hír, szerelme bánatáról

Kedves nagyrichárd köszönjük azt a nyolc évet

és kedves televiziód munkatársai szerettek és gondolnak rád Főnök,

ha a mai média már el is felejtett.