TAKÁCS VERA


   
 


A Gyerekszínházi Szemle hetében megkértek, hogy a litera.hu naplóját irjam én. Örültem és irtam.

Ezeket:

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

Sztárok, akiket nem ismernek

2009. május 4. - Takács Vera

Próbáltam restaurálni magam, mert szerdán kezdődik az V. Gyermekszínházi Szemle és ott hat napig villognom kell, nézni, forgatni, mosolyogni. Régen, tévés koromban egy ilyen rendezvényre nagy stábbal mentünk, csak hangrögzítésre két ember volt. Persze ma már elég egy marokkamera és a lelkesedés. Főleg internetes megjelenéshez. /A tévéket meg nem is érdekli az egész./ Igaz, mostanság a nagy stábok is csak néhány főből állnak – technika és spórolás. Jó lenne legalább még egy ember, de ingyen ki dolgozik, és a Gyermekszínházi Portál ahova a felvételek felkerülnek, nem egy gazdasági vállalkozás

.

Olyan ez, mintha odaadnának egy halom papírt meg egy írógépet, és azt mondják: csinálj újságot! Újságot nem lehet így csinálni, de internetes portált igen.  Szép új világ! /de most tényleg/ Egyébként meg nagyon örülök, hogy rábukkantam a gyerekszínházakra. Ez egy láthatatlan művészet. Fantasztikus, érdekes, modern, különleges, és alig valaki ismeri. A mai felnőtt társadalom még mindig a nyuszika – macika – pityputy-nál tart. Van néhány előadás, ami ilyen, de egyáltalán nem jellemző. Az a legérdekesebb, hogy a nemrég lezajlott Bábel fesztiválon /kortárs felnőttbáb kavalkád/ nem lehetett helyet kapni. Ugyanazok a művészek, néha ugyanazokat a darabokat játszották, amit a gyerekelőadásokon, csak azokra ki figyel oda? Gyerek…

Amúgy is szinte érthetetlen a gyerekekhez való viszony itt nálunk. A média kizárta a gyerekeket. Nem készítenek nekik semmit. Miért? Nem gazdaságos? A gyerek nem vásárló! /pedig dehogynem!/ Az lehet a baj, hogy a médiatörvény egyik – véletlenül jó - rendelkezése szerint gyerekműsorba nem lehet reklámot belerakni..  ez okos, de ezzel meg is szűntek a gyerekműsorok. Nincs rájuk pénz, nincs rájuk igény… A számítógépes sablonokból összevágott japán rajzfilmekre, vinnyogó, nyávogó, amerikai sorozatokra van…

Persze, jobb az a gyerek, aki nemgondolkodó felnőtté válik, nehogy már visszabeszéljen.

Kiraktam Vekerdi Tamás a Gyerekszínházi Szemle sajtótájékoztatóján elmondott egyik mondatát a Gyermekszínházi Portál főoldalára: „művészetek, kisgyerekkorban látott, élvezett, hallgatott, és művelt művészetek nélkülözhetetlenek az életben való későbbi beváláshoz…”. Arról még nem szólnak a felérésekre alapozó tudós kutatások, hogyan hat a gyerek fejlődésére, ha celebek idétlen küzdelmét nézi minden este, és kultúra, művészet a közelébe sem kerül, ugyanis ilyent nem mutatnak neki, és színházba meg a celebekkel táplálkozó szülei nem viszik el.

Különben meg akkor is tudjuk a semmilyen teljesítményt nem nyújtó, /vagy ha igen, nem azért/ magát mutogató celebek nevét, ha nem nézzük ezeket a műsorokat, mert előtte, utána szemünk elé kerülnek. Azokat a művészeket, akik értékes és jó alkotások sorát hozzák létre, ki ismeri?

PÁLYI JÁNOS

PILÁRI GÁBOR

Mindketten fantasztikus bábosok, írók, rendezők, színházcsinálók, jódumás, jó svádájú fazonok, minden beszélgetős műsor boldog lehetne, ha vendégül látja őket /nem beszélve az előadásaikról/.

BADACSONYI ANGÉLA

Vagy Badacsonyi Angéla, aki abszolút sztárnak számít a maga köreiben, kitüntetések, fesztiváldíjak birtokosa, Nem akarok boszorkány lenni c egyszemélyes játékával robbant be. Káprázatos, ahogy egy-egy kis bábuval játszik, ahogy életre kelt egy kalapot és egy írógépet és már egy náthás titkárnőt látunk, egy teáskannából és egy darab pöttyös rongyból vasorrú bújik ki, ahogy a kezébe veszi... Ki ismeri a nevét? Pedig ráadásul egy finom, szép fiatal nő. Persze elgondolom, hogy a gondos átalakító kezek nyomán pillanatok alatt ugyanolyan egyen-nő lenne, mint a többi, akiket nem tudok megkülönböztetni. Bár a tehetség és az egyéniség azért megvédi magát, ellenáll, nem is hívnák legközelebb, gond van vele, önálló véleménye van, akar valamit, nem illeszthető be a kijelölt formába.

Durva vagyok? Hát persze, egy naplóban lehet. És, főként mert dühös vagyok.

Ilyen erőszakos világban élünk, de talán azok, akik a gyerekszínházi előadásokra  /persze a jókra, mert regényt írhatnék az ocsúról, de most a legjobbak versenyeznek egy szemlén, tehát az ocsút hagyjuk máskorra/ szóval talán akik ezekre a jó előadásokra járnak, jó színházba, azok megőriznek valamit felnőtt korukra is, valami igényességet, kreativitást.  A jövő zenéje.

Furcsa érzésem volt a minap. Egyik vasárnap a Stúdió”K” felújított és most is elbűvölő Csipkerózsikáját néztem újra /aki nem ismerné Mosonyi Aliz (az idei könyvszemlén életműdíjat kapott) Csipkerózsika történetéről van szó, amit Fodor Tamás, Németh Ilona ihletett tervezői közreműködésével állított színpadra, és a bábos játékkal, a figurákkal stílust teremtett. / Szóval beültem és figyeltem a gyerek közönséget, akik odaadóan élték végig az előadást fiatal szülők és kedves nagymamák társaságában. Jó volt.

Múlt vasárnap elmentem a RS9 színházba, ahol Berzsián és Dideki, kedvenc Lázár Ervin  hőseim történetét játszották. Már az előtérben megcsapott valami ismerősség érzés, nemcsak mert itt is kellemes ízléssel berendezett térbe érkeztem, hanem  a gyülekező nézők is ismerősök voltak, mintha ugyanazokkal találkoztam volna, mint a a Stúdió ”K” -ban. Persze nem ugyanők voltak, csak… Ráadásul egy csapat kislány - barátnők – valami szójátékot játszottak az előtérben várakozva. Igen tudom, ez már túl szép, szinte nyálas, ennyi pozitívum, kinek kell ez? Hát jó, akkor a közízlés kedvéért. Láttam már olyan előadást is, ahol a nekünk, elfajzott értelmiségieknek érzéki örömet okozó interaktív előadást úgy szétkiabáltak a kedves néző gyerekek, hogy az előadó sírva rohant ki a színpadról.

De most a kvázi legjobbakat nézzük szerdától a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Kifinomult közönség előtt játszanak majd. és díjakat kapnak.

S hogy miért nincs a versenyzők között a két, teljesen új, nagyon izgalmas műfaj egyetlen előadása sem?   …de erről majd holnap.

Takács Vera

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.