|
|
«
Cimbora Egyetem |
|
|
|
Gyôzelmes
vereség? Vesztes gyôzelem?
1848 a mérlegen |
|
|
|
|
|
|
|
Csorba
László elôadás
közben 1. |
|
|
|
|
|
Cimbora
Egyetem. Az elôadó, CSORBA LÁSZLÓ
Néhány gondolatot elôadása
témájából.
A teljes elõadás INNEN
letölthetõ |
|
|
|
Kossuth Lajos |
Széchenyi István |
|
|
|
|
Március
15. a legszebb magyar ünnep! Az az öröm,
amely embermilióknak a jobbágyi nyomorúságból
való felszabadulását máig
kiséri, összefonódik azzal az
élménnyel, hogy a történelmi
tetteket a kor ifjúsága hajtotta végre
miközben mindezt mélyen áthatotta
a tavasz örök csodája! Szabadságünnep,
ifjúságünnep és tavaszünnep
ölelkeznek egymással mindmáig
ezen a napon.
De a forradalom virágos tavaszára
már a nyár elhozta a háborút,
amely egy évi hôsi küzdelem után
minden, addig sosemlátott vitézség
ellenére súlyos vereséggel
végzôdött. A harcmezôkön
halottak tízezrei, a börtönök
tele, és amikor a gyôztes a
Habsburg-önkényuralom a magyar
állam addigi, részleges önállóságát
is felszámolta, úgy látszott,
mindent megsemmisített abból, amit
a márciusi ünnep megtestesít.
De így volt-e valóban? A hatalom felfügesztette
a teljes magyar jogrendszert és saját
rendeleteit, parancsait, szabályait léptette
életbe. Volt azonban három olyan rendelkezés,
amelyet a forradalmi március vívott
ki, és mégis, ezek a császári
intézkedések is tartalmazták:
a jobbágyfelszabadítás, a jogegyenlôség
és a közteherviselés.
Mit is tartalmaztak KONKRÉTAN ezek az intézkedések?
Valóban ez a három volt a legfontosabb
vívmánya március 15-ének?
És ahhoz, hogy ez a három megvalósuljon,
tényleg kellett a szabadságharc sok
véráldozata, a hatalmas lelkesedések
és a végtelen fájdalmak, az
érzelmek és indulatok mennyeket ostromló
és pokoli bugyrokat bejáró
hullámzásai? És vajon nem tudták
az önkényuralom irányítói,
hogy ezzel a három intézkedéssel
a saját halálos ítéletüket
írták alá mégha
végül a bukásra csak két
évtized múlva került sor?
Ezeket a kérdéseket vizsgálja
a Cimbora Egyetem újabb elôadásán
Csorba László, az ELTE BTK
Mûvelôdéstörténeti
Tanszékének docense.
|
|
|
|
|
Csorba László
elôadás közben 2. |
|
|
|
|
Széchenyi
és/vagy Kossuth
kinek van igaza egy százhatvan éves
vitában? |
|
|
|
Minden
magyar ember tudja, hogy a modern Magyarország
megteremtésében a legfontosabb szerepet
két államférfi játszotta:
Széchenyi István és Kossuth
Lajos. Azt is tudja mindenki, hogy ugyanakkor élesen
vitatkoztak egymással, és "híveik"
mindmáig bírálják az
"ellenfél" álláspontját.
Méghozzá nem csupán a konkrét
politikai-gazdasági kérdések
terén, hanem jóval tágabb,
hazafias és erkölcsi szempontokból
is. Sokan saját nemzeti elkötelezôdésük
próbakövének tekintik, hogy kinek
az "oldalán" állnak, és
úgy vélik, ha valamelyikük nagyságát
elismerik, akkor morális kötelességük
a másik "hibáinak", netán
"bûneinek" megbélyegzése.
De miért érdekes mindez még
ma is, százhatvan esztendô múltán?
Mi annak az oka, hogy számos honfitársunkban
mindmáig ilyen élénk érzelmeket
keltenek ezek a régóta sírban
porladó férfiak? Nyilván az,
hogy a vita már kitörése pillanatában
sem csupán érvek harca volt, hanem
két generáció, két társadalmi
csoport, két eltérô lelkialkat,
gondolkodásmód, mentalitás
összecsapása is. Fôként
emiatt robbant ki újra és újra
az ellentét az 1840-es években, a
forradalmat közvetlenül megelôzô
idôszakban, de késôbb is elôszeretettel
öltöztették az ô küzdelmeik
jelmezébe a maguk vitáit az utódok
nemzedékei.
Van azonban az ellentét folytonos újraéledésének
egy mélyebben fekvô, általánosabb
oka is. A két nagy államférfi
klasszikus vitakérdéseinek jelentôs
része még ma is aktuális, mert
évszázados távlatból
nézve még mindig velük közös
történelmi korszakban élünk.
Nagyhatalmak és kis országok, többségi
nemzetek és nemzeti kisebbségek, a
többség akarata és a kisebbség
joga, politikai elit és tömegdemokrácia,
kritikai és/vagy manipulatív nyilvánosság,
reform és forradalom csak néhány
címszó azok a manapság is hétköznapinak
számító témák
közül, amelyek jelentôs részérôl
már ott zajlott a vita a A Kelet népe
és a Pesti Hírlap hasábjain.
Mai világunk alakulásával együtt
változnak tehát majdhogynem napról
napra azok a szempontjaink, amelyek alapján
a két zseni vitájának érvkészletét
idôrôl idôre felülvizsgáljuk.
A vitának egykor nem volt gyôztese.
Márcsak azért sem, mert messze nem
csupán az érvek feszültek egymásnak.
Az ellenfelek eleve elôítéletes
keretben látták egymást, így
minden szó, bizonyíték, gesztus
csak annyiban és úgy hatott, ahogyan
átfért a prekoncepció rácsain.
Ám az egykori vitának azért
létezett egy viszonylag objektívebb
szintje is: a felvetett kérdések elhelyezkedése
a reformokért vívott harc korabeli
viszonyai között.
Ezeket az érveket, valamint a történelmi
és az "örök" emberi körülmények
akkori és késôbbi alakulását
teszi a mérlegre a Cimbora Egyetem újabb
elôadásán Csorba László,
az ELTE BTK Mûvelôdéstörténeti
Tanszékének docense. |
|
|
|
http://www.cimbora.hu |
|
|
|
|
|
|