« Cimbora Egyetem    
Gyôzelmes vereség? Vesztes gyôzelem?
1848 a mérlegen
 
   

 
Csorba László elôadás közben 1.
 
Cimbora Egyetem. Az elôadó, CSORBA LÁSZLÓ
Néhány gondolatot elôadása témájából.
A teljes elõadás INNEN letölthetõ
 
Kossuth Lajos Széchenyi István
 
   
Március 15. a legszebb magyar ünnep! Az az öröm, amely embermilióknak a jobbágyi nyomorúságból való felszabadulását máig kiséri, összefonódik azzal az élménnyel, hogy a történelmi tetteket a kor ifjúsága hajtotta végre – miközben mindezt mélyen áthatotta a tavasz örök csodája! Szabadságünnep, ifjúságünnep és tavaszünnep ölelkeznek egymással mindmáig ezen a napon.

De a forradalom virágos tavaszára már a nyár elhozta a háborút, amely egy évi hôsi küzdelem után – minden, addig sosemlátott vitézség ellenére – súlyos vereséggel végzôdött. A harcmezôkön halottak tízezrei, a börtönök tele, és amikor a gyôztes – a Habsburg-önkényuralom – a magyar állam addigi, részleges önállóságát is felszámolta, úgy látszott, mindent megsemmisített abból, amit a márciusi ünnep megtestesít.
De így volt-e valóban? A hatalom felfügesztette a teljes magyar jogrendszert és saját rendeleteit, parancsait, szabályait léptette életbe. Volt azonban három olyan rendelkezés, amelyet a forradalmi március vívott ki, és mégis, ezek a császári intézkedések is tartalmazták: a jobbágyfelszabadítás, a jogegyenlôség és a közteherviselés.

Mit is tartalmaztak KONKRÉTAN ezek az intézkedések? Valóban ez a három volt a legfontosabb vívmánya március 15-ének? És ahhoz, hogy ez a három megvalósuljon, tényleg kellett a szabadságharc sok véráldozata, a hatalmas lelkesedések és a végtelen fájdalmak, az érzelmek és indulatok mennyeket ostromló és pokoli bugyrokat bejáró hullámzásai? És vajon nem tudták az önkényuralom irányítói, hogy ezzel a három intézkedéssel a saját halálos ítéletüket írták alá – mégha végül a bukásra csak két évtized múlva került sor?
Ezeket a kérdéseket vizsgálja a Cimbora Egyetem újabb elôadásán Csorba László, az ELTE BTK Mûvelôdéstörténeti Tanszékének docense.

http://www.historia.hu/archivum/2002/0202csorba.htm

 
Csorba László elôadás közben 2.
 
   
Széchenyi és/vagy Kossuth
kinek van igaza egy százhatvan éves vitában?
 
   
Minden magyar ember tudja, hogy a modern Magyarország megteremtésében a legfontosabb szerepet két államférfi játszotta: Széchenyi István és Kossuth Lajos. Azt is tudja mindenki, hogy ugyanakkor élesen vitatkoztak egymással, és "híveik" mindmáig bírálják az "ellenfél" álláspontját. Méghozzá nem csupán a konkrét politikai-gazdasági kérdések terén, hanem jóval tágabb, hazafias és erkölcsi szempontokból is. Sokan saját nemzeti elkötelezôdésük próbakövének tekintik, hogy kinek az "oldalán" állnak, és úgy vélik, ha valamelyikük nagyságát elismerik, akkor morális kötelességük a másik "hibáinak", netán "bûneinek" megbélyegzése.

De miért érdekes mindez még ma is, százhatvan esztendô múltán? Mi annak az oka, hogy számos honfitársunkban mindmáig ilyen élénk érzelmeket keltenek ezek a régóta sírban porladó férfiak? Nyilván az, hogy a vita már kitörése pillanatában sem csupán érvek harca volt, hanem két generáció, két társadalmi csoport, két eltérô lelkialkat, gondolkodásmód, mentalitás összecsapása is. Fôként emiatt robbant ki újra és újra az ellentét az 1840-es években, a forradalmat közvetlenül megelôzô idôszakban, de késôbb is elôszeretettel öltöztették az ô küzdelmeik jelmezébe a maguk vitáit az utódok nemzedékei.

Van azonban az ellentét folytonos újraéledésének egy mélyebben fekvô, általánosabb oka is. A két nagy államférfi klasszikus vitakérdéseinek jelentôs része még ma is aktuális, mert évszázados távlatból nézve még mindig velük közös történelmi korszakban élünk. Nagyhatalmak és kis országok, többségi nemzetek és nemzeti kisebbségek, a többség akarata és a kisebbség joga, politikai elit és tömegdemokrácia, kritikai és/vagy manipulatív nyilvánosság, reform és forradalom – csak néhány címszó azok a manapság is hétköznapinak számító témák közül, amelyek jelentôs részérôl már ott zajlott a vita a A Kelet népe és a Pesti Hírlap hasábjain. Mai világunk alakulásával együtt változnak tehát majdhogynem napról napra azok a szempontjaink, amelyek alapján a két zseni vitájának érvkészletét idôrôl idôre felülvizsgáljuk.

A vitának egykor nem volt gyôztese. Márcsak azért sem, mert messze nem csupán az érvek feszültek egymásnak. Az ellenfelek eleve elôítéletes keretben látták egymást, így minden szó, bizonyíték, gesztus csak annyiban és úgy hatott, ahogyan átfért a prekoncepció rácsain. Ám az egykori vitának azért létezett egy viszonylag objektívebb szintje is: a felvetett kérdések elhelyezkedése a reformokért vívott harc korabeli viszonyai között.
Ezeket az érveket, valamint a történelmi és az "örök" emberi körülmények akkori és késôbbi alakulását teszi a mérlegre a Cimbora Egyetem újabb elôadásán Csorba László, az ELTE BTK Mûvelôdéstörténeti Tanszékének docense.
 
   
http://www.cimbora.hu