MI, SZEMÜVEGESEK

CÍMOLDAL - PÁLYÁZAT - FORGATÓKÖNYVEK - NAPLÓ - FORGATÁS - VÁGÁS - STÁB

irodalmi forgatókönyv - technikai forgatókönyv

 

 

..
Mi, szemüvegesek
forgatókönyv


1. Álomkép


Szaggatott, izgatott képek, Kislány szalad egy virágos réten, majd sötét sikátorba ér – ahogy ez az akció filmeken látható, - szuszogás, halljuk, hogy üldözik, lábak, kezek, haj csapódik, A kislány elesik. Az üldözok azonnal utolérik. Ekkor egy kedves, világoskék figura hajol föléje, megsimogatja a homlokát, majd az új Charlie angyalait meghazudtoló mozdulatokkal, pillanatok alatt eltünteti az ellenséget, csak úgy mellékesen, s már szaladnak is ketten, a virágos réten, de hirtelen egy ajtó becsapódik - senkit nem érdekel, hogy került a mezore, hiszen álmodunk, de az ajtócsapódás után a mezo virágai a paplan huzat virágaivá alakulnak

Animáció - számítógép

2.
Éviék lakásában – gyerekszoba

Évi ébredezik, nyújtózkodik, kezébe akad egy cetli,

rohannom kell, vigyázz magadra készítettem tízórait, ne felejtsd bent a hűtöben. Legyél jó, mint mindig!!
Boldog uj /fél/évet!
VOV”

Anyu levele, mókás, mint mindig, erre van ideje, látjuk, mert a fali kituzo táblán több hasonlóan mókás sokféle stílusú cetli látható. Érdekes, hogy a falon van egy rajz egy világoskék lányról, aki lehet, hogy bohóc, lehet, hogy alszik, de lehet, hogy néz. Nagyon szép, és nagyon hasonlít arra, akit az álomképben láttunk, és olyan remekül elüldözte a támadókat


3. Focím

Ahogy a kislány felkel, kimegy a konyhába, fürdoszobába, a szépen megterített asztalnál nutellát ken a kenyerére, és közben felveszi a telefont és tárcsáz – a focímet látjuk, Akkor ér véget, amikor a kislány megszólal

4.

Reggeli

Ideges, mert a telefon csak cseng, de nem veszi fel senki.
Évi: Andrea Andrea! vedd már fel!!
Evés és telefonálás közben mosakszik, öltözik,
A tv –ben valami idióta telefonos játékot játszanak, de közben azt is elmondják, hogy egy nagyfilm forgatásához kutya szereplot keresnek, nagyméretu, szófogadó kutyára lenne szükségük, Évi – még nem tudjuk miért - ráhehint a tévére, de aztán odamegy az ajtófélfához, hogy mérje magát.
Csal kicsit, mert lábujjhegyre áll.
Évi – visszát jelento füttyentése után azt látjuk, hogy a falon lévo
szép világoskék kép, mintha még mozogna, mintha nézne, s mintha a
vállát is megvonná –
nyelvnyújtás
/lehet hogy a világoskék egy karácsonyi angyal a fáról

Évi: Négy centit nottem -
Világoskék: Nincs az még ketto sem
Évi: Mindjárt találkozom Andreával, te maradj csak itthon

5.
Porta

Ajtó csapódás, lift, a földszinten or vigyáz. Kedves idos Úr de egy komoly orzo védo cég egyenruhájában, sok kulccsal és kis tv vel a háta mögött

Évi: Csókolom Miklós bácsi, nem kerestek?
Portásbácsi: Kit vársz, udvarlót vársz?
Évi: Jaj, dehogyis. Andrea, tetszik tudni a barátnom,
Portásbácsi: Andruska fruska, az idén még nem láttam
Évi: Persze mert, ... de megbeszéltüók, hogy együtt megyünk az iskolába
Portásbácsi: Andruska fruska talált jobbat kisasszony, biztos udvarlója támadt
Évi: Na persze
Csókolom,

Közben érkezik egy hisztérikus no és elvonja a portás figyelmét

6.
Utcán, hentesüzletnél

Kis hentesüzlet
Elég sokan vannak
Évi benéz az üzletbe, majd a hátsó, raktár felöli bejáraton megy be a boltba, kipisszegné Lajost, a hentest, de mutatja, hogy most nem tud kijönni,

Évi: Hoztam egy falatot a Benonek
Lajos: Tedd csak le
Évi: Hol van? ….. Jajj Beno

A kutya böszme nagy dog, talán játékból, talán csak úgy, hátulról meglöki Évit, aki nagyon jót nevet ezen. Látható, hogy ismert játékot játszanak.

A raktárban a kutya és Évi, kis résen át látnak ki a vevokhöz
A köjál majd szívenszúrja magát

Szia, jó kutya, okos szép kutya, figyelj Beno, válogatás lesz, hallottam a tévében, ilyen szép okos kutyákat keresnek egy filmhez, kereshetsz egy csomó pénzt, és akkor annyi sütit vehetsz magadnak, amennyit akarsz, mert tudom milyen érzés hentes kutyának lenni, ha valaki ilyen bolondul édesszájú, mint te..
tettem neked a polcra egy kis sütit,
majd Lajos odaadja, ha meg nem eszi


Ezt már jó hangosan mondja, hogy Lajos is meghallja, nevet is rajta
Andrea nem volt itt?
Lajos: nem láttam
Évi: most mesélem a Benonek, hogy hallottam a tévében, hogy pont ilyen kutyát keresnek filmfoszerepre, mint a Beno
Lajos: igen? És, mennyit fizetnek?
Évi: fogalmam sincs…
Andrea azt mondta, találkozunk
Lajos: mikor mondta?
Évi: mielott kiutaztunk Apához
Lajos: aha, én nem láttam
Évi: hát jó, megyek, mert elkések

kérdezi Évi bizonytalanul,
Évi kicsit szomorúan indul. Beno kíséri a sarokig, aztán megy vissza, mert dolga van, és azt nem szeretné elhanyagolni

7..
Játékterem ajtajában


Üres játékterem, reggeli takarítás közben. Egy nagydarab no mossa a padlót, közben énekel, a hangszóróból bömbölo zenével együtt. Az egyik gépen egy kislány játszik, ding ball-t, egy pont ugyanolyan a gép tetején ül és eszik
A nagydarab kiabál velük

A játékterem nagy üvegablakán át látják Évit amint baktat

No: jó hogy már elkezdodik az iskola, elegem van ebbol, hogy itt lógtok
HajagosÁgi: jó megyünk már
HajagosÁdi: ki mondta, hogy megyünk, még van két pályám
HajagosÁgi: szépen abbahagyod, és megyünk iskolába, ott jön a kis Kerekes, mi sem késhetünk el
- á a Kerekes

8.

Utcán

Évi trappol rosszkedvuen. Világoskék hirtelen elé toppan

Évi megállt, Ádi pedig meglepoen barátságosan folytatta:

Ez a világoskék is milyen, Évi nyelvet nyújt rá, szerencsére nem veszik észre, mert a szeplos Závoda éppen most fordult be a sarkon. Futólépésben közeledett, Hajagosok összeütik vele a tenyerüket. Pós Edit autóval húz el mellettük, apukája hozza
Hajagos Ági hosszan néz utánuk, féltékenyen is.

Fogadnak a Závodával és Ági elhúz, és egy éppen kiálló autóba beül és elhajtanak. A többiek bámulnak. Ági az iskola elott kiszáll elegánsan az autóból


Világoskék: ne menj arra
Évi: de erre vezet az utam
Világoskék: mehetsz a ház körül is
Évi: de arra sokkal hosszabb
Világoskék: van idod
HajagosÁgi+HajagosÁdi: Hé, Kerekes, hová szaladsz? Szalad, a kiskerekes, szalad. Miért olyan sürgos a suli? Mert o jó tanuló és a jó tanulónak sürgos a suli Nem lesz elég hosszú az iskolaév? Nem o repetát is kér

HajagosÁdi: Nini, mekkorára nottél!
HajagosÁgi Talán hat centit

Világoskék: Csak négyet …. Tessék, ájulj el a gyönyöruségtol. Hogy ezek a Hajagosok milyen kedvesek! Csókolj nekik kezet! Pucold ki a cipojüket!

-HajagosÁdi: mi van, hol a kis barátnod? Andrea, az elválaszthatatlan barátno?
Világoskék: lehet, hogy ok rabolták el –


HajagosÁgi Fogadjunk, hogy én is autóval megyek suliba –
Závoda Mibe? –

Világoskék: Ez a Závoda mindig kész fogadni
HajagosÁgi A legújabb ceruzáidba

9.
OSZTÁLYBAN

Évi helyezkedik, az elso padban ül. Mellette üres a hely. Mögötte Hajagos Ádi éppen azt meséli, hogyan jött autóval a testvére – megtudjuk, hogy egyszeruen megmondta az autósnak, hogy fogadtak, és neki nyernie kell. Závoda leteszi az asztalra a sarcot, nagyon szép új ceruzái vannak. /voltak/


Közben Évi is kivesz egy szép doboz ceruzát, és átteszi a mellette levo padra

Hajagos egyre jobban belemelegszik a történetmesélésbe

Egy helyes szemüveges áll az ajtóban, bejön határozottan, megáll az osztály elott, és a pillanatnyi csendben bátran megszólal. A többiek érdeklodéssel fordulnak felé, és nem figyelnek Hajagosra, aki a sztorija csúcspontján van éppen


Mindenki az új lányra néz, Hajagost ez zavarja, nekimegy az új lánynak

Valahogy ezek a Hajagosok úgy sejtik, hogy ezzel az új lánnyal gondjaik lesznek

Az osztály nevetni kezd, de Ádi a padra csap, és megfogja a kislány karját

Feszült csend lesz az osztályban,


Szerencsére megérkezik a tanárno végre. A Hajagosok, ártatlan bárányok, beülnek a padba. A többiek is megkönnyebbülve sóhajtanak fel. A Tanitónéni siet


– Évi elszánt, hogy megvédi barátnoje jogai

Évi olyan, mint akit leforráztak

A tanárno semmit nem vesz észre abból, hogy bejelentése milyen szomorúságot okozott Évinek, megy tovább, az új lány kissé félénken leül az elso padba.

A Tanárno kutatni kezd a táskájában, mert hozott valamit az osztálynak de nem találja, magában mérgelodik, beszél, így nem is hallja, ami a teremben történik

Évi dühös és elkeseredett. Mérgében nem tud mit kitalálni, o is megsérti az új lányt, foként, mert Hajagos a kivégzés jelét mutatja neki. Világoskék, aki váratlanul elokerült, a szájához kapja a kezét ijedtében.

Az új kislány megrökönyödve bámult Évire.


Évi elvörösödött. Persze azt kellett volna mondania, hogy dehogyis bántottál, én se akarlak téged bántani, ne haragudj. De nem mondott semmit
Világoskék az ablaknál áll, majd leveti magát a mélybe
Évi dühösen ki dugja rá a nyelvét
A Tanárno persze erre néz fel

Závoda: úgyis visszanyerem,
HajagosÁdi: majd meglátjuk

Edit: Mi az
Évi: Hagyd, Andreának hoztam
Edit: Hol van?
Évi: nem tudom
Edit: Nem szokott késni
Évi: Nem

Edit: Ezek semmit se változtak
Évi: Semmit Cssssss…Ez ki?


Zsuzsi: Sziasztok. Szabó Zsuzsa vagyok, és örülök, hogy ide járhatok

HajagosÁdi: és? Gondolod, hogy mi is
örülünk?
HajagosÁdi Itt senki sem fog veled szóba állni
Zsuzsi: Mért mondod ezt?
HajagosÁdi Mert szemüveges kígyók a terráriumba valók, állatkert fobejárat, nyitva kilenctol hatig
Zsuzsi: Jó humorod van
HajagosÁdi Nem szoktam viccelni
Zsuzsi: legfeljebb veled nem leszek beszélo viszonyban
HajagosÁdi Senkivel nem fogsz beszélni
Zsuzsi: Ezt honnan veszed
HajagosÁdi Mert megtiltom nekik
Zsuzsi: Te ?
HajagosÁdi Én
Zsuzsi: Ki vagy te?
HajagosÁdi Majd megtudod, te biztos ötös tanuló vagy szagról megérzem az ilyent, stréber, tanitónéni kedvence. Biztos a családod is szemüveges,
Zsuzsi: Ahogy a te családod cipoben alszik

HajagosÁdi Na figyelj, fogadjunk, hogy nem bírod ki karácsonyig

Szigorú Rozál: Á látom már megérkezett a meglepetésem. O Szabó Zsuzsi, kérlek, mutatkozz be az osztálynak
Zsuzsi: Már megtörtént
Szigorú Rozál: Remek! Ne húzzuk az idot. Nézzük csak, ide ülj Kerekes mellé
Évi: De, hiszen az az Andrea helye t
Szigorú Rozál: Az Andreáék elköltöztek Debrecenbe, nem tudtad?
Évi: Nem voltam itthon.

Szigorú Rozál: legalább jól látod a
táblát, úgyis szemüveges vagy


Világoskék: Nehogy bántani merd az új lányt
HajagosÁdi: Kerekes mondd meg neki

Évi: itt senki se fog veled szóba állni, mert csúnya vagy, mint egy bagoly
HajagosÁgi Jól van, Kerekes -HajagosÁdi: Ez az. Bagoly.
Mindenki: Bagoly!. - Bagoly! Huhu!
Huhu! Szemüveges fülesbagoly

Zsuzsi: Bántottalak én?

Szigorú Rozál: Mi van Kerekes, mi a baj?
Évi: semmi


10.
METRÓ ELOTT ÉS METRÓBAN

Egy parkon mennek át iskola után a Hajagosok, Závoda, és Évi
Évi két táskát cipel, nehéz,
a Hajagosok és Závoda nagyon
dumálnak,
Évi kicsit lemarad, csúszkál
Világoskék ott okvetetlenkedik a környezetében

– felgyorsítja a lépteit, mert Hajagos hátranéz


Bemennek a metróba
Világoskék erre ott terem Hajagos mellett és mérgében szamárfüleket csinál neki. Hajagos, mintha valami zavarná, idegesen kalimpál a levegoben

Mennek le a mozgólépcson

A többiek a visszafelé menést gyakorolják az idosebb utazók megrökönyödésére. Azt hiszik Évi is a rosszalkodás részeként, nyújtogatja nyelvét. Závoda néz éppen hátra, ennek mi baj lehet, kérdezi, s keresi kire is ölthetett Évi nyelvet

s már viszi is le a metró, Világoskék fent marad

Világoskék: Most megint cipeled a táskáját
Évi: És?
Világoskék: És minek mész utánuk, nincs neked saját utad? Beno is vár
Évi: Hagyjál békén

HajagosÁdi: Jössz Kerekes, metrózunk
Évi: De nekem nincs jegyem
HajagosÁgi Miért nekünk van?

A kis szemüveges, Huhu hú de félne, vidéki, nem is látott még metrót hahaha

Világoskék: Na jó, én megyek, anyu mindjárt otthon lesz – mondja Világoskék a mozgólépcsonél az elválasztó sávon ücsörögve
Évi: Anyu csak három után ér haza, félsz lejönni a metróba
Világoskék: És addig neked csavarogni kell. Én semmitol se félek, amitol te nem félsz
Évi: Beeeebe –
- Závoda: Mi van? –
Évi: Semmi –


11.
Metróban

A végállomásnál Feri bennmaradt volna. De egy ifjú és erélyes ellenor fülön fogta.
azzal megragadta Feri vállát, és kituszkolta a kocsiból
Ádi és Ági kaján nevetéssel fogadta a peronon a kárvallottat. Évi nem is tudja, hogy mit keres itt, azért kicsit eroltetetten de részt vesz a játékban. A Hajagosoknak meg kell a közönség

Závoda: Fogadjunk, hogy körbemegyek és megengedik
HajagosÁdi: Úgy kitesznek, mint a vizes lábtörlot
Závoda: Fogadjunk, hogy benn tudok maradni.
HajagosÁdi: Nem bánom. Mibe?
Závoda: A horgászbotomba
HajagosÁdi: Oké.

Ellenor:Nem hallottad a hangosbeszélot? - Végállomás, kiszállás.
Závoda - Bácsi kérem, ott kinn van egy fiú, nagyon meg fog verni, ha most meglát. Tessék szíves megengedni…
Ellenor:- Elég ebbol a szamárságból, kifelé!
Gyere mellettem, és akkor senki se fog megverni.


Závoda Neked se sikerült volna - mondta mérgesen Feri.
HajagosÁgi Megpróbálhatom - - Fogadjunk, hogy nekem sikerülni fog.
Závoda Fogadjunk, hogy nem -

12.

Metróban

Beérkezik egy új szerelvény.
Ági, beslisszan a kocsiba és leül, Már mindenki kiszállt, csak o nem.. Belép a fülkébe egy ellenor, aztán hirtelen toki-vokizik, kisvártatva még ketten jönnek, közben a szerelvény megy a maga útján, be az alagútba, hogy beálljon az indulási oldalra,
A többiek elcsendesedve várják mi fog történni

aztán megérkezik a szerelvény az indulási oldalra, kinyílnak az ajtók, az egyik metrós ölben hozza Ágit, aki amint talpra állítják, azonnal meggyógyul, és fürgén sietteti a többieket

a két metrós elég bambán néz egymásra,

de közben már mennek el, tulajdonképpen a mozgólépcson felfelé haladó gyerekekkel együtt távolodunk tolük

HajagosÁgi na most aztán gyerünk, és hozhatod a magnót:

Ellenor1.: Mit meg nem engednek maguknak kis pisisek, azért a mi idonkben ilyen nem volt

Ellenor2: nagyon hiheto volt az a rosszullét
és ez már csak noni fog –

13.

Lakásban

Már cseng a telefon amikor Évi belép a lakásba, felkapja, Anya az

Évi szomorúan sóhajt
Világoskék is csak sóhajt majd elfújja Évit, ha tudna igazából is fújni

de igen, de nem …Ezt ismételgetik, míg fel nem érnek a sok sok lépcson a tetore

Anya: jajj, már harmadszor telefonálok, hol voltál?
Évi: sehol, csak ... mikor jössz?
Anya: sietek, csak még be kell fejeznem ezt a munkát, és minden rendben volt?
Évi: igen,… nem, … anyu képzeld , Andrea…
Anya: na jól van, este elmeséled, legyél az én jó kis lányom, puszi szeretlek
Évi: én is… késobb jön haza

Évi: Bárcsak lenne egy novérem
Világoskék: És én?
Évi: Te kitalált vagy, igazi novért szeretnék
Nem lehet novéred, miután már megszülettél, ezt nem tudtad?
Évi: Akkor bátyám
Jajj
Világoskék: Hova mész?
Évi: a tetore? Már megint.
Világoskék: Ott az a fiú, amiatt
Évi: Dehogy
Világoskék: Dehogynem
Évi: De nem
Világoskék: De igen
Évi: de nem

14.


Házteton

Különös egy ilyen új ház teteje, talán nem olyan izgalmas, mint a régi padlások, de ha az ember ügyes, itt is talál magának szórakozást
Évi valami rejtekhelyrol veszi elo a kulcsot – biztos a liftszereloknek hagyják ott, szellozok, és mindenféle között húzódik meg,
Világoskék állandóan ott van vele
Két kéményszeru képzodmény között látjuk, hogy egy fiú gyakorol,– a Saolinos
Évi csendben mozog, szinte lopakodik. Neki is van rejtekhelye, mindenféle kincsekkel, olyan helyen, ahonnan jól látja a fiút. A fiú zenére mozog, nagyon ügyes
Évi nézi, Világoskék, aki minden lében kanál, beáll a fiú mellé, és vele együtt gyakorol,
A fiú el is rontja a gyakorlatot, mert Világoskék az útjában van – de hiszen Világoskék nincs is, mégis?

15.

Portán

Anya érkezik, sok cuccal, portás bácsi boldogan adja neki a levelet

Évi szalad le a lépcson

Teljes elmélyedéssel olvassa Andrea levelét végig a lépcsoházban

Portásbácsi: na irt a kisbarátno, Andruska, fruska. Évike már nagyon várta

Anya: na megnyugodhatsz, irt a barátnod, Andreától végre jött levél
Évi: jaj mutmutimuti

Szia, nagyon örülök, hogy apuhoz költöztünk végre. A telefon eltört a költözéskor, ezrét nem tudtalak hivni. Az iskola nem olyan jó, de itt is van egy tök ugyanolyan tanár, mint a Szigorú Rozi. Eleinte nehéz volt beilleszkedni, de most már könnyebb, mert találtam egy barátnot, akivel pont olyan jól elég jól elbeszélgetek, persze nem olyan jól, mint Veled, de azért elég jó, és ha akarsz imélezzél mert itt van számítástechnika, és megengedik minden osztálynak hogy, ha akar, akkor imélezhet, meg vannak ilyen terminálok és azokról bármikor lehet és nagyon izgalmas és ezért is jó hogy idejöttünk Apukámhoz Debrecenbe, JDe azért te nagyon hiányzol L írj rengeteget és foleg imélt mert az nagyon izgalmas puszipuszi Andrea”

16.

LAKÁSBAN


Anya abbahagyja a telefonálást, pakol, most jön ki a konyhába, és azt látja, hogy egy kicsit összeroskadt lánya ül az asztalnál

Esznek, mindketten elvannak a saját bajukkal

Anya: Na mit irt? Jól van?
Évi: Igen jól.
Anya: Nahát ez nagy öröm, akkor vacsizhatunk, remélem, örülsz, hogy minden rendben van, és nincs semmi baj

Évi: anya
Anya: mondjad, mesélj, figyelek

Évi: nekem soha nem lesz már testvérem?

Anya: jajj kislányom már annyiszor megbeszéltük, hogy most nem lehet testvéred, hiszen apa nincs itthon, kint van külföldön, Londonban dolgozik, majd ha hazajön, és akkor anyagilag is kicsit rendbe jövünk, és akkor

Évi: de akkor én már nagyon nagy leszek

Anya: na legalább a kisöcsédnek lesz egy igazi novére

17.
Gyerekszobában,


Évi és Világoskék beszélgetnek lehúzott redony, sejtelmes fények
Évi már az ágyban van, a kezében Andrea levele

Kinézünk az ablakon a város fényei, és ez a Világoskék, most meg ott ücsörög egy arra szálló repülogép szárnyán, vagy nem?

Évi: de most akkor hiányzom neki, vagy nem
Világoskék: ki tudja,
persze, hogy hiányzol

Évi: én soha nem tennék ilyent, hogy összebarátkozom valakivel, amikor a barátnom helye még kisem hult

Világoskék: ekkora marhaságot mondani? hol olvastál ilyeneket és a fiúd, akit lesel a teton?
Évi: nem a fiúm
Világoskék: de lesed
Évi: az igaz
Világoskék: na ugye hogy minden vitában nekem van igazam

18.

ISKOLÁBAN

A Hajagosok Zsuzsi táskájában katatnak. A többiek takarják, mikor Zsuzsi bejön, szétszélednek. Valami nagyon büdöset tettek Zsuzsi holmija közé, a végén a tanárno kiküldi a terembol – elotte megkérdezi, hogy mosakodott e
Hajagosok diadalünnepet tartanak, de éppen jókedvükben vannak

Bömböl a magnó, amikor a tanárno bejön az osztályba

Szegény Závoda már nem tud hogy integetni, hogy ne tegye, aztán lemond az egészrol, mert otthon ugyis agyonverik

HajagosÁdi fogadjunk,, hogy a kis huhut ma kiküldik az osztályból
Závoda: ne viccelj tiszta eminens soha
HajagosÁdi: fogadjunk
Závoda: fogadjunk
HajagosÁdi: a magnódba
Závoda: apám agyonüt

HajagosÁgi Na fogadjunk, hogy megszólaltatom, és mégsem veszik el tolem, na fogadjunk
Závoda: Fogadjunk, mibe?
HajagosÁgi Visszakapod a magnót, ha te nyersz
Závoda: És ha nem?
HajagosÁgi Akkor sajnálom…

Szigorú Rozál mi ez a rémes hangzavar?
HajagosÁgi HajagosÁdi bocsánat tanárno, jajj igazán nem akartuk, …. csak az a helyzet, el akartuk titkolni, de mit csináljunk, most már mindegy… szóval, hogy most lesz a tanárno névnapja, és gondoltuk, hogy egy meglepetéssel szolgálunk de most oda a meglepetés, gondoltuk, hogy musort csinálunk a tanárnéninek
Szigorú Rozál jól van na, ez szép dolog, majd meghallgatom de még nincs itt az ideje, és tudjátok, hogy az iskolába tilos behozni
HajagosÁgiHajagosÁdi igen, csak össze kellett gyakorolni
Szigorú Rozál de inkább tanítás után és a magnót meg rakd el, és .
HajagosÁgiHajagosÁdi Tanítónéni én odaadhatom, hogy tessék elrakni addig, hogy ne zavarhassuk a tanítási órát

Závoda: engem agyonvernek, tutti, hogy agyonvernek, ha nem viszem haza
HajagosÁgiHajagosÁdi fogadjunk, hogy agyonvernek

- haha

19.

HENTESÜZLETNÉL

Évi megy a hentesüzlethez, éppen zárás van,
Lajosnak egy csomó apró a kezében,
Beno meg ideges, ugrál, türelmetlen

Már fogja is a pórázt, adja fel a hámot a kutyára, aki boldog, mert látja, hogy vele is törodik valaki

– persze Világoskék jelent meg megint szemtelenül és idegesítoen, Évi elhessegeti, el is megy, de így már nem tudja Zsuzsit kikerülni, igaz a kutya sem engedné, mert húzza felé

Évi: csókolom
Lajos: szia, vége a sulinak?
Figyelj, nincs kedved elvinni kicsit Benot a térre?- ezzel a forgatásra kísérgetéssel rengeteg idom elmegy
Évi: és milyen? igazi sztár lesz Beno?
Lajos: : mindenesetre többet keres, mint én az üzletben

Évi: Na, menjünk. Az anyu úgyis csak három után ér haza, és kell egy kis levegozés iskola után
Lajos: És hol vannak azok a vadhajtásos barátnoid?
Évi: Most nem mentem velük
Lajos: Még szerencse, na sietek vissza, ne menjetek messze

Lajos: Nézd a kis osztálytársad
Évi: Ismered?
Lajos: Hát persze ide jár.. látod Beno is ismeri
Évi: Hogy kerül ide?
Lajos: Itt lakik,

Világoskék: hogyhogy azt sem tudod, hol lakik a padszomszédod, jólvanjólvan

Zsuzsi: te kutyád?
Évi: nem
Zsuzsi: te sétáltatod?
Évi: Nem, o sétáltat engem

20.

Drámaórán

A Nemzeti Színház felso szintjén tartják a drámaórákat. Most éppen kreatív játék van, egy korongról kell kitalálni, hogy mi lehetne még.
Mindenki mond mindenfélét, a Hajagos Ági meglepoen aktív, és szellemes, végre valami hivatalos formában is kiélheti rendkívüli kreativitását

A foglalkozás végén a drámatanár kihirdet

Évi éppen jelentkezni akar, amikor meghallja a Hajagosok megfellebbezhetetlen véleményét
Zsuzsit viszont nem érdekli, mit mondanak a Hajagosok, úgyhogy o azonnal jelentkezik

Megjelenik Világoskék a tanár úr mögött, a tanár urat a részletek már nem érdeklik,

mondja és veszi a mobil telefonját és tárcsáz. Világoskék beszél helyette is

Évi kergetni kezdi a láthatatlan barátnojét. Závoda bambán nézi Edit és Kamilla mutatják, hogy a szokásos hülyeség van rajta. Évi megint rájün, hogy túlfutött a fantáziája, ahogy a drámatanár Úr mondaná, és legyintéssel megnyugszik

Szerencsére a Hajagosok nem látták, mert éppen mentek már kifelé

Drámatanár: figyelj kicsit, hallod? Így nem hallod, na…szóval szépkiejtési, szépírási és helyes fogalmazási verseny lesz, osztályok között is, de természetesen egyénileg is lehet indulni.. kérem a jelentkezoket

HajagosÁdi: és ki az a hülye, aki ilyenen indul?

Drámatanár: Csak a Szabó Zsuzsi? ne már, Kerekes, te igazán szépen írsz és jól is fogalmazol, sot titokban regényt írsz, nem?
Évi: Én? Tanár Úr, ez titok, honnan tetszik tudni? Mibol tetszik gondolni?

Drámatanár: csak jelentkezzél szépen,
mindenesetre beírlak

Világoskék: Na végre, hogy kikeveredsz a saját mondatodból, nem képzeled, hogy én mondtam meg neki, nagyon jól tudod, hogy én csak kitalált vagyok, és nem tudok ilyeneket megmondani. Különben meg igaza van, mi az, hogy nem jelentkezel, az ilyen versenyt pont neked találták ki, és ha te is jelentkeznél meg a Zsuzsika is, akkor lehet, hogy indulhatnátok az osztályok közöttin is.

Évi: Ahhoz három kell

Világoskék: De nagyon tudod, ezek szerint
már foglalkoztál vele, csak félsz, gyáva
Különben meg beszéld rá a kis Ágica
barátnodet, o úgyis olyan szellemes néha


21.

Osztályban

Világoskék ül a padban, és nézegeti Zsuzsinak a holmiját, a táskájában talál valami kedves szép saját készítésu dolgot

Évi: mi az, Te mit csinálsz itt?
Világoskék: szerinted nem szép?
Évi: Mi?
Világoskék: lehet, hogy neked hozta
Évi: eszébe sincs nekem hozni
Világoskék: miért?
Évi: és miért hozta volna?
Világoskék: Andrea is talált új barátokat
Évi: de nem a szemüveges baglyot
Világoskék: ki mondta, hogy a szemüveg csúnya
Évi: mindenki
Világoskék: senki, csak a Hajagosok a napszemüveget meg le sem lehet imádkozni róluk, mert az divat
Évi: menj innen, le akarok ülni

22.

KIRÁNDULÁS

Visegrádon

Mindenki nagyon vidám, az utolsók csúsznak le a bobon, kongatás jelzi, hogy szünet van, ebédido, mindenki behúzódik egy kis fedett részre – esetleg az eso is elkezd cseperegni. Mindenki venné elo a tízóraiját, amikor a két Hajagos két nagy, tömött sportszatyrot bontogat.

Mindenki csak bámul, és nem mondhatni, hogy gyanútlanok

Évi elpirult, és átvett Áditól egy hatalmas lekváros buktát. A többiek is megilletodve tették félre a saját otthoni ételüket és ették a Hajagosok vendégkajáját.
És Ádi még mindig osztogatott, és jólelkuen ránézett Szabó Zsuzsira:

Ádi egy sajtos zsemlét tartott a kezében, és Zsuzsi felé nyújtotta. Félúton megállt a keze.


És odaadott egy zacskót.

Fogta a zacskót, és néhány szem magot kiszórt a padra.

Szabó Zsuzsi lehorgasztott fejjel állt, az arca vérvörös lett. Hajagos Ádi pedig megvadulva rázta elotte a zacskót.

Szabó Zsuzsi teljes erejébol ellökte az orra elott himbálódzó zacskót. A papírzacskó kiszakadt, a madáreledel mindenhová jutott, padra, linóleumra, még Szigorú Rozál cipojére is. vészjóslóan érdeklodött:

Huhu arca vérpiros volt, mert a sok hajlongástól fejébe szállt a vér, szedte, szedte a szétszóródott madáreledelt.
Évi indul, hogy segítsen, de Ádi megállítja
Világoskék segít Huhunak, de hát az annyi, mint a…

Mindenki felhúzott lábbal eszik, csak Zsuzsi szedegeti a magot

HajagosÁgi HajagosÁdi:
Házibuli! házibulit tartunk. Ide süssetek. Megvendégelünk mindenkit.
Závoda : Nem fog felrobbanni az a kolbász?
Kovács Barna: Nincs véletlenül rajzszeg a lekvárban?
HajagosÁdi Senkit se hívtam kötéllel
Aki akar, eszik, aki nem akar,
éhen marad. Kerekes Évike,
miért nem jössz közelebb?

HajagosÁdi Huhu, miért nem jössz közelebb? Hiszen most már te is az osztálytársunk vagy!
Zsuzsi: Ez igazán nagyon rendes toled. És nagyon köszönöm.

HajagosÁdi Ó, ezer bocs és millió anyamedve. Majdnem eltévesztettem. Hiszen neked ez jár.

Zsuzsi: Mi ez?
HajagosÁdi: Kendermag. Madáreledel. Nagyon egészséges a kis baglyoknak. Javul tole a látásuk. Nesze.
Edd szépen, edd szépen. De nem ám a kezeddel. Nem úgy esznek a kis baglyok. Csipegesd csak a csoröddel, egy, ketto
HajagosÁgi
Mi van, Huhu? Miért nem eszel? Ettol erosödsz. Ettol leszel szép. Ettol fogsz szépen huhogni is, repülni is. Gyerünk, gyerünk.

HajagosÁdi: Tessék enni, tessék enni, különben megtömünk. Závoda, fogd meg a nyakát, Kerekes, tátsd ki a száját, majd én etetem…

Szigorú Rozál: Mi ez a szemetelés?
Kovács Barna : Madáreledel
Szigorú Rozál: Ki szórta szét?
Zsuzsi: Én… véletlenül… kiszakítottam a zacskót

Világoskék: Talán segítenél a padtársadnak - Nem is olyan régen te még nagyon kedves és udvarias kislány voltál.
HajagosÁdi:
ne merd megtenni
Világoskék:
Gyáva!

23.

TETON

Évi bátortalanul bújik ki a teto ajtón. A saolinos fiú ott van, s ezúttal nem csinál úgy, mintha nem látná a kislányt, megtörölközik és odamegy hozzá. Közben Világoskék, aki persze nem maradhat el, gyakorol a háttérben

Egy poharat nyújt Évinek, de mikor odaérne a keze hozzá, elejti
A pohár leesik
Saolin felveszi, leejti és elkapja
Mutatja Évinek, hogy ejtse le o, azt is elkapja, Évinek nem sikerül

Világoskék erre már közelebb jön és rákontráz

ezt, az úgy látszik, mégsem annyira elmerült, Világoskék fuzte hozzá, két ütés között

nevetve a saolinos és nekiállt Világoskékkel boxolni.. vagy nem?

Saolin: Szia, régóta látom, hogy idejársz, mit csinálsz?
Évi: Semmit
Saolin: nem semmit, már többször láttalak, engem lesel, írsz, beszélgetsz valakivel
Évi: zavarlak?
Saolin: Nem. És én téged?
Évi: Nem, csak nem mindig hagysz búsulni
Saolin: a búsulásnak nincs semmi értelme
Évi: de, mert amit az ember nem tud megoldani, azon búsul
Saolin: az ember mindent meg tud oldani
Évi: na ne mond! az eroszak nem megoldás
Saolin: ki mondta, hogy eroszakos vagyok
Évi: látom, mit csinálsz
Saolin: ez nem azért van, hogy az erommel megverjelek, hanem hogy irányítani tudjam a mozdulataimat, és az energiáimat a megfelelo helyre csoportosítsam
Évi: aha nagyon jó
Saolin: nem hiszed, pedig úgy neked is könnyebb lenne
Évi: gondolod?
Saolin: Nézd meg, kapd ezt el!

Évi: na ugye, nem tudom

Saolin: én el tudom, Te miért nem? Nem én, vagyok ügyesebb, hanem tudok koncentrálni
Évi: én meg nem tudok
Saolin: de tudsz, ha akarsz
Évi: nem tudok
Saolin: ja, ha te továbbra is tejföl akarsz lenni, hát legyél,


Világoskék: viszed a Hajagosék táskáját –
Évi: cssss

Saolin: meg kitalált figurákkal társalogsz

Évi: honnan tudod

Saolin koncentráció – mondta

24.

FORGATÁSON


Úgy látszik Évi elkísérte Benot és Lajost a forgatásra,
Lajos ott dumál valakivel, aki nagyon fontos lehet, biztos ületrol beszélnek, mert nyakig bele vannak merülve.
Évi ácsorog a forgatás szélén.
Beno dolgozik. Megszállott ugatással pöröl egy kedves macskával.
A forgatáson éppen egy látványos lovas kaszkador jelenetet vesznek fel. A kellékes lány az elozo jelenet maradék kellékeit gyujti össze, nagy sietve.
Pont a kellékes ládára ül le Évi, a kellékes lány most jön vissza a jelentbol, egy marék törött szemüveget hoz, és egy másik halom épet. mind teljesen egyformák, a ládára, egy kis kosárba teszi oket,
Évi szórakozottan nézegeti, fel is veszi, átnéz rajtuk.
A sminkes is ott téblábol, megszólítja Évit

Most a kellékes is odajön

ez a Világoskék honnan kerül elo állandóan, és már veszi is fel a legcsicsásabb keretu szemüveget, és illeg benne –

a kellékes félreérti, azt hitte neki mondja, ezért fecseg tovább

A sminkes kész a korrekcióval, mert közben elment pufnizni, most nézi a kislányt
Rábeszéli a kellékest, hogy adjon egy szemüveget Évinek
Tudjuk hogy szabálytalan, de olyan helyes kislány

Sminkes: Kérsz egy tükröt? Szeretnél szemüveget?
Évi: Jaj nem dehogyis, Nekem nem kell
Sminkes: De miért? jól nézel ki. Jól áll neki nem?
Kellékes: Nézd, ebben ablaküveg van
Évi: Hogyhogy?
olyan, mintha szemüveged lenne, de az is hordhatja, akinek semmi baja a szemével
Évi: Jaj de szörnyu, nekem ne
Világoskék: nekem ez tetszik de, nem lehet állatni rajta
Évi: van amelyikben csak ablaküveg van
Világoskék: tudom, de én bármilyent felvehetek, én csak kitalált, vagyok
Kellékes: igen, ez is olyan, nézd
Évi: De miért hordanak szemüveget, akiknek nem rossz a szeme

a filmben sokszor van úgy, hogy szemüveges a szerep, és a színésznek meg jó a szeme, és akkor ilyent kap
Évi: de miért van ilyen sok
Kellékes: mert itt a jelenetben eltörik a szemüveg, és ha ismételni kell, akkor kell egy ugyanolyan, de már kész vagyunk, nem volt sok ismétlés, ezek megmaradtak

Kellékes: Tök jól nézel ki, figyelj, ezt neked adom, ha akarod, úgyis ráléptek a filmben, de ezen nem látszik, csak kidobnám, csak vidd el, majd kicserélteted az üveget napszemüvegre és divatozhatsz vele

Világoskék: a Závoda el fog ájulni egy ilyen napszemüvegtol
Évi: A Závoda hülye
Világoskék: Persze mert a saolinos a teton jobban tetszik
Évi: Ki mondta, hogy jobban tetszik

25.

PARKBAN, JÁTÉKTEREMNÉL


Évi bandukol az utcán a játékterem közelében. Most jöhetett a forgatásról. Világoskék játszik a szemüveggel, amit kapott a kellékes lánytól Évi.
Világoskék nem akar a Hajagosokkal találkozni, akik a játékterem ajtajában fagyiznak

Világoskék odamegy a Hajgosokhoz megnézi a fagylaltjukat, de nem nyal bele, aztán egyszeruen eltunik

A Hajagosok Nem látnak semmi mást, csak a közeledo Évit, de már megszokták, hogy néha furcsa mozdulatokat tesz

Évi kezében a szemüveg volt, jól láttuk, hiszen a Világoskék is próbálgatta, és most a kis vacak régi napszemüvegét szorongatja,
Ki érti ezt?

Világoskék: Jönnek barátnoid én, megyek
Évi: Ne
Világoskék: De


Évi: Sziasztok
HajagosÁgi: Na hello kis Éva, mi van? Mi az nálad?
Évi: Semmi, napszemüveg

HajagosÁdi: Ja már azt hittem messzirol, hogy szemüveged van. huhu2

Hahahahahah

26.

Elegáns irodaház, titkársága


Anya Évivel a nyomában egy elegáns irodaház elegáns titkárságán, a nem annyira elegáns de nagyon kedves titkárnohöz beszél

Anya bemegy a vezérhez, a többiek már várják
Borika, a vezér titkárnoje, telefonál, közben ír valamit, reszeli a körmét, nézeget, figyeli az üvegfalon kívüli történéseket
Amint a telefont leteszi, Évivel kezd foglalkozni

A számítógépen egy olyan programot nyit ki, ami megkeresi a címeket Budapest térképén, megmutatja Évinek,

Évi hirtelen nem is tud mit mondani de, nem árulja el, hogy o is abba az iskolába jár, sot, hogy o az a bizonyos padszomszéd
Világoskék, csak ott ücsörög, manikuröz játszik a számítógéppel, valami játékot és nem figyel, hiába Évi segítségkéro pillantásai. A nénit hivatják Évi egyedül marad. Világoskékkel

Világoskék eltunik, mert jönnek kifelé a vezérigazgató irodájából.
Boldognak és sikeresnek látszanak. Egy fiatal férfi különösen boldog, Anya mellett, nevetnek együtt

Évi veszi a táskáját, de Anya még fecseg, elköszön mindenkitol

Világoskék megint elokerül

Azért Világoskék odamegy a férfihez és megpiszkálja az orrát, érdekes, hogy a hapsi érezhette, mert idegesen megdörzsöli, azért ez a Világoskék tud valamit, vagy mégsem?

Anya: Borikám, ne haragudj, de a kislányom leülhet itt egy percre, amíg bemegyek, megbeszéltük, hogy vásárolni megyünk, de …
Borika: Persze, természetesen, hiszen nekem is ennyi idos kislányom van, foglalj szépen helyet, anyukád jön mindjárt

Borika: jaj mindig van valami, nem kérsz valamit, narancslét, teát, van egy kis kekszem, maradt az egyik buliról, itt gyakran járnak vendégek, de, most éppen ki vagyunk fogyva, pedig finom csokoládék is szoktunk felkínálni, foleg ha hölgyek is vannak a delegációban, anyukádra nagyon büszke lehetsz, mert o igazán fontos személy itt nálunk, tudod most jöttünk fel Pestre az egész cég, áttette a székhelyét ne volt mindegy, mert Veszprémben mindent ismert az ember, most tanulom a térképet, látod ez egy ilyen program, ahol minden utcát meglehet találni, úgyhogy ha mondják, hogy ilyen meg ilyen utca akkor kénytelen vagyok megnézni a térképen, mert nem ismerem a város Veszprémben a legeldugottabb utcákat is ismertem

Borika: most nézzük meg a Zsuzsika iskoláját, Zsuzsika, tudod a kislányom, és ide jár
Évi: ebbe az iskolába jár?
Borika persze a… b be
Évi: igen
Borika nagyon szeret odajárni, azt mondja kedvesek az osztálytársai mindenben, segítik, most nagyon készül, mert egy… versenyre készülnek és az osztály becsülete miatt azt neki meg is kellene nyernie, mert a csapatot erosíti, és ha egyéniben nem is, de csapatban nyernie kell, mert a kis padszomszédja is indul de, még kellene vagy két lány, el is kell mennem szemüvegért, hogy ott a versenyen nehogy baj legyen a szemüveggel, mert tudod nagyon sok gond, van vele, mindig akkor van valami baj, amikor a legjobban kell, leesik a nyele, vagy eltörik vagy, na mindegy,

Világoskék: mi van, kérdeztél volna
valamit?
Évi: játszottál egész ido alatt
Világoskék: te meg hazudtál egész ido alatt
Évi: meg se szólaltam
Világoskék: azért jó dolog valakinek a testi problémájából viccet csinálni
Évi: én nem csinálok viccet
Világoskék: nem, és a nevet ki találta ki?
Évi: az véletlen volt
Világoskék: persze, de az elismerést azért besöpörted érte
Évi: hagyjál békén
Világoskék: eddig azért sírtál, hogy hol vagyok már
Évi: mert akkor szükség lett volna rád
Világoskék: akkor se mondtam volna mást

Évi: Ki az?
Világoskék: Kiki?
Évi: Az a pasi, anyával
Világoskék: Kollegája
Évi: Nem tetszik, ahogy nevetnek
Világoskék: Miért kéne besavanyodnia, joga van nevetni, tattól még hogy a kislányának…

27.

DRÁMAÓRA ELOTT

A nemzeti folyosóján ülnek, ablakmélyedésben, korláton, kis csoportokban dumálnak. Závoda szokásához híven piszkálja a lányokat, ezúttal üveggolyókat dug a nyakukba. A lányok visítanak, Hajagos Ági meséli egyik kalandját nagy hévvel.

Évi is ott hever, a lépcsokorlátnak támaszkodva, Világoskék csúszkál a korláton, de most gyorsan odajön és elkezdi böködni Évit
Évi a vállát rángatja, idegesíti a noszogatás, de azért tudja, hogy jó lenne összeszedni a bátorságát

Évinek még mindig jár a szája

Ádit idegesíti ez a beszélgetés

Évi érzi, hogy túllott a célon, de szerencséjére a két testvér egymásnak ugrik

Mindenki elkezd mással foglalkozni. Látható hogy a testvérviszály ismert és elfogadott attrakció az osztály köreiben. Závoda újra elindítja a golyós akcióját, Évi eltunik egy fotel takarásában, Világoskék meg valami magaslaton egyensúlyoz, egyszer még leesik, vagy mégsem?

HajagosÁgi És akkor hirtelen eszembe jutott ez a megoldás

Világoskék: mondd már, kérdezd már meg, hogy akkor o miért nem indul, tudod, amit tegnap este beszéltünk… na


Évi: Figyelj, Ági, az jutott eszembe, hogy Te miért nem indulsz a fogalmazás versenyen? Tutti megnyernéd ilyen fantáziával

Világoskék: brávó Évi bravó, nem is hittem hogy ilyent is mersz/

HajagosÁgi: ÉN?
HajagosÁdi: Ott csak szemüvegesek indulhatnak, bagoly verseny, stréber szemüvegeseknek, na
Évi: Pedig hallottam, hogy nincs elég jelentkezo –
HajagosÁgi: És mit mondasz, Kinek kéne jelentkezni? –
Évi: Neked

HajagosÁgi: Hogyhogy
Évi: Annyi mindent ki tudsz találni
HajagosÁgi: De nem, nem

HajagosÁdi: Mi van ? Méghogy neki? Hahaha

Világoskék: ja ha nem tud írni, az más

Évi: ja ha nem tudsz írni

HajagosÁgi: Mit mondtál?


Évi: Semmit, bocs csak vicceltem
HajagosÁgi Hát legközelebb nem viccelj jó
Méghogy nem tudok írni, jobban írok mindegyikteknél
HajagosÁdi: Erre azért nincs bizonyíték -
HajagosÁgi persze hogy nincs, mert te mindig belerángatsz ilyen dolgokba, és ezzel megy el az idom és írhatnék, mert van fantáziám
HajagosÁdi: Azért, mert ez a kis béka azt mondta
HajagosÁgi Más is mondta, vedd tudomásul
HajagosÁdi: Jó tudomásul veszem
HajagosÁgi Fogadjunk, hogy megnyerem
HajagosÁdi: Mi van
HajagosÁgi fogadjunk, hogy megnyerem
HajagosÁdi: Na ne! Még csak az kéne

28.
ISKOLÁBAN

Ádi az iskolában, a lépcsoházban talált egy nagy doboz zöld festéket. Diadalmasan hozza

Nem volt. Ötletük, nem is nagyon érdekelte oket, mit lehetne csinálni egy doboz spenótzöld festékkel, meg tudták, hogy az Ádi akar valamit, és nem rájuk kíváncsi

Eldugják a festéket az öltözoszekrényben

HajagosÁgi: Muti, mid van? Loptad?-
HajagosÁdi: Nem kell már senkinek
HajagosÁgi: Mit csináljunk vele?
Závoda: Ez pont olyan, mint a spenót. Ebédnél öntsük egy kis elsos mazsola tányérjára.

Pós Edit :Nem fessünk freskót a falra HajagosÁdi: Nincs jobb ötlet?
Závoda: Áztassuk bele a szivacsot, és amikor Rozál le akarja törülni a táblát
-HajagosÁdi: Nem az igazi Több ötlet nincs?

HajagosÁdi: Akkor majd én megmondom, mit csinálunk A Huhú szemüvegét fogjuk bekenni vele. Azért se fogja kibírni itt karácsonyig.

29.

UDVARON

A társaság nagy lendülettel vonul ki az udvarra.
Évi egy padon ül és magol valamit, Világoskék a fán hintázik, fejjel lefelé lóg és zsonglorködik a vadgesztenyékkel

Ádi észreveszi Évit

Závoda, a huséges eb, rohan, és lihegve jelenti a fonök parancsát

Évi, bármennyire szeretne, nem mer ellentmondani

többiek falanxot alkotva odaviszik Évit a vezérhez. Láttunk ilyent gengszterfilmekben eleget

Lassan, de odaér Ádi és udvartartása felé
Ági éppen kosárlabdázik, most indul, hogy megnézze milyen új jó bulit tervez a testvére

HajagosÁdi: majd a Kerekes megcsinálja, Kerekes Évi. Hm. Hol van Kerekes? Hívjátok ide gyorsan Kerekest. hívjátok ide a Kerekest
Závoda: Kerekes… Kerekes… hol vagy? Ádi hívat.
Világoskék: Ne menj. Semmi közöd Hajagoshoz
Inkább maradjunk csöngetésig itt a gesztenyefa alatt.
Évi: Már eleget ültem, kipihentem magamat.
Világoskék: És mi az, hogy “hívat” a Hajagos? -Ki az a Hajagos? Az osztályfonököd a Hajagos? A nagypapád a Hajagos? Ha o hívat, akkor rohanni kell? Ha o hívat, akkor abból csak valami disznóság sülhet ki.
Évi: Ugyan, ne prédikálj annyit

HajagosÁdi: Valami nagyon fontos megbízást kapsz
Gyere, gyere csak egészen közel. Titok.
És nini, most látom csak, hogy Te nottél

30.

FOLYOSÓN

Vonulnak az öltözoszekrényhez ahova Ádi a festéken rejtette
Évi egyre idegesebb, rosszat sejt

Hajagos legyintett, és elfordult.-

Évi félájultan elvonul
Világoskék ostorozza

Hajagos Ádi és az egész társaság levonult az udvarra, és kavics célbarúgást játszottak.

Itt ez a festék. Érted, mit kell tenni?
Évi: Nem, nem, igazán nem tudom, mit -
HajagosÁdi: Ne értetlenkedj. Itt a festék, itt a pemzli, gyorsan lekened a szemüvegét.
Évi De… de ezt nem lehet lemosni róla.
HajagosÁdi: Kened, vagy nem kened?

Évi Ha tönkremegy a szemüvege… - dadogta.
HajagosÁdi: Akkor majd kap másikat - mondta Hajagos. - Elgyávultál? Igen vagy nem?
Világoskék: Vigyázz! Vigyázz, Évi! -.
Évi Nem kell, hogy te figyelmeztess - vágott vissza.
HajagosÁgi: Tudtam, hogy nem meri. HajagosÁdi: No, eredj, Kerekes a pokolba. Majd akad helyetted más. Azt hittem, rettenetes nagy megtiszteltetés neked hogy megbíztalak. Hát így is jó
Világoskék: Óriási megtiszteltetés. Majdnem akkora, mintha megkaptad volna a Hajagos-rendet a zöld festékdobozzal és a lila fokhagymagerezddel. Évi, menj fel az osztályba, mit törodsz te a Hajagosokkal? - kérdezte Világoskék.
Évi Könnyen prédikálsz. Ne törodjem a Hajagosokkal? Majd törodnek ok velem. Elgáncsolnak, elvernek, elszedik a golyóstollamat meg a festékeimet, bepiszkítják a rajzfüzetemet, kiközösítenek, adót vetnek ki rám, be kell szolgáltatnom a tízóraimat, bevarrják a kabátom ujját…
31.

Álomkép

A parkban a Hajagosok megtámadják Évit.
Nagyon látványosan verekednek, ill. verik Évit
de Világoskék beveti magát,
Saolin is ott van de, nem avatkozik be, mert Világoskék mindent tud, amire tanította. Csak Évi szorong a bokorban
Saolin elhúzza az ágat, és az ott kucorgó Évire néz és ingatja a fejét

32.
Hentesüzletnél

Évi futva érkezik a hentesüzlethez, de nem Lajost találja ott, hanem egy másik férfi pakol, takarít

Évi lehorgasztott fejjel elvonul. Nézeget, talán Világoskéket keresi, de az sincs sehol

Évi: csókolom, Lajos?
Hentes: Elment áruért
Évi: És a Beno?
Hentes: Egy helyes, szemüveges kislány elvitte sétálni
Évi: Egy helyes szemüveges..

33.


LAKÁSBAN

Anya készülodik, sminkeli magát. Évi még felöltözetlenül ott lóg a nyakán, bújik hozzá. Anya siet
Puszi, puszi, ajtócsapódás
Évi kinéz anya után az ablakon és ott áll az a fiatalember, akit már láttunk a fonök értekezletekor

Évi: anya nem lehetne, hogy ma ne menjél dolgozni
Anya Mennem kell kicsim, olyan ügyes nagylányom van nekem, hogy nem veszekszik, hidd el, ezt a munkát be kell fejezni. A versenyedre elmegyek, megígértem… Nem vagy beteg?
Évi: Nem
Anya Megmérem a lázad
Évi: Ha lázas vagyok, itthon maradsz?
Anya Jaj, ne csináld ezt velem

Évi: Elmegyek Apához, nem érdekel

34.

Repülotéren


Évi száll le a repülotéri buszról.
Világoskék fenn akad valamiben – ilyen nincs, hiszen o nincs is - de mégis van.
Most rohan Évi után, aki a csarnokba igyekszik, nagyon határozottan

Világoskék: mégis hogy képzeled?
Évi: Elmegyek, és kész
Világoskék Nem úgy van, útlevél és pénz nélkül nem szállhatsz fel csak úgy egy repülogépre
Évi: Miért nem
Világoskék Mert nem
Évi: Miért a Hajagos Ági is mindent el tud intézni, amit csak akar
Világoskék Á megvan a példaképed, hát akkor menjél csak

35.

BESZÁLLÓ KAPUNÁL ÉS REPÜLOGÉPEN


Évi, mert kicsi, mindenütt megbújik az utasok lába között, és mert mindenki siet, és senki nem figyel, feljut a gépre,
a stewardessek már csak akkor szúrják ki, amikor a gép elindul

Finom eroszakossággal egy biztonságos helyre viszik távolabb az utasoktól

Évi sir
London – repülotéri rendorség, nagyon hivatalos hely. Évi angolul beszél az ot kérdezo rendortiszttel. Megmondja a nevét, címét

Telefonálnak

Stewardess: Hova utazol?

Évi: Apukámhoz, Londonba

Stewardess: útlevél, pénz, repülojegy?

Világoskék: mondtam, mondtam, mondtam –azért mert a metróban sosem kapnak el, a repülogép nem olyan –

Évi: hallgass-

Stewardess: beteg lehet, ne hívjunk orvost? Csak tudja a nevét, címét

36.

Utcán


Anya egy autóból száll ki az utcán. Hivatalos delegációnak látszó társaság van körülötte. Köztük Bence is, de nem hangsúlyos
Anya telefonja cseng
Magyar rendor hívja anyát

Anya elájul

Rendor: Asszonyom, megtaláltuk a kislányát
Anya: elveszett?
Rendor: Londonban van a repülotéren –

37.

A verseny helyszínének közelében

Ünneploben öltözöttek jönnek, kötük Évi érkezik, láthatóan szorong.
Kezében azt a szemüveget szorongatja, amit a kellékes lánytól kapott
Felveszi, leteszi,
Megnézi magát mindenben, amiben lehet, kirakatüveg, tócsa, szökokút
Világoskék ott van körülötte,
De mintha most meg a másik oldalon állna:

De azért csak megy, és megy, és megy. Huhu ott állt a lépcso mellett, a többiek a nagy ablaknál a Hajagosokat vették körül.
Évi nagy levegot vesz és odalép a Hajagos csoporthoz

A két Hajagos eloször nem is érti, mit látnak. Nézik, körbejárják, Évi rezzenéstelen arccal turi. Lökdösik, leveszik róla a szemüveget, Hajagos Ági felpróbálja és akkor megvilágosodik az agya. Ádi ráhangolódik testvére ötletére, és most már ketten egyszerre mondják

Huhu elképedve bámult Évire, de nem ment közelebb.
Ádi még mindig meg volt vadulva.
Évi tehetetlenül áll a körülötte táncoló Hajagosok között. Próbálkozik megszólalni, de a szóáradatban nem tud mit tenni

Évi kapkod a szemüvege után

És ekkor Huhunak elege lett. Határozottan és elszántan kiragadja Évit a Hajagosok keze közül és nekitámad, lökdösi, szidja
Évi szólni is alig tud, ezt a támadást nem várta

És Huhu, a szelíd, csendes Huhu verni kezdi Évit, aki csak ösztönösen kapkodja a kezét megtántorodik, a szemüveg megrepedt és folyni kezdett az orra vére.

Mire a verekedés véget ér, megjelennek a felnottek, de már senkinek nincs kedve árulkodni

Világoskék: Mit fog mondani, akivel eloször találkozol? Szemüveges kígyó? Huhu! De csúnya vagy? Az ablakot otthon kell tartani, nem az orrodon… Talán azt is, hogy nagy szemüveg, hová viszed ezt a mini gyereket… meg, nem leszel te tudós attól, hogy okuláréd van…

Évi: Hagyjál már, ezt mind tudom, a felét én találtam ki

Évi: sziasztok

HajagosÁgi HajagosÁdi: Nahát! Óriási! Osztály, oda nézz! Hogy te milyen nagy fej vagy! Bravó, kis Kerekes! Oltári! Állati! Jaj, de jól áll! Honnan loptad? A mamádtól fújtad meg? Nézzétek a Kerekest, mindjárt eldobom magam! De hiszen ez csak ablaküveg, te nem is vagy szemüveges Kerekes! Nagy ötlet volt, megmutatni Huhunak a tükörképét. Gyere csak ide, Huhu, itt láthatod, milyen gyönyöru vagy!

HajagosÁdi: Sose feltételeztem rólad, kis Kerekes, ilyen jó ötletet. Holnap, Fazekas, te gyere be szemüvegben. Holnapután Réz Dórinak lesz szemüvege… mindennap másnak.
HajagosÁgi Hát ez jobb, mint a festékezés
Add csak ide azt a vacakot, Kerekes, ezt fogjuk mindennap kézrol kézre adni. Huhu marad a fobagoly, és mindennap lesz mellette egy ügyeletes bagoly.

Zsuzsi: Hát nem, ami sok, a sok… én eddig nem szóltam. Én hallgattam. Én mindent elturtem. Árulkodtam én rád?
Évi: Nem.
Zsuzsi: Megmondtam a szüleimnek, hogy bántasz? Szóltam Rozálnak, hogy védjenek meg, mert csúfoltok, szemüveges kígyónak meg bagolynak meg Huhunak neveztek? Szóltam én?
Évi: Nem.
Zsuzsi: Bemondtam Rozálnak, hogy a blúzomba színes ceruzát dugtok meg vonalzót, meg ellopjátok a tízóraimat?
Évi: Nem
Zsuzsi: Árulkodtam, hogy piszkáltatok, hogy a madáreledelt a csorömmel kellett felszedni, és hogy az utcán megdobáltatok?
Évi: Tudom, Huhu, és én azért …

Zsuzsi: Ne szólj hozzám! - kiabálta Huhu, és vérvörös lett az arca az indulattól. - Te azután igazán ne szólj hozzám. Ha erre vetemedtél, ekkora aljasságra, hogy utánozol, Elegem van, én nem turöm tovább. Nesze neked, nesze, ezt megemlegeted.

Évi: de én..
De értsd meg, hogy nem azért pont ellenkezoleg, …mert veled akartam

Szigorú Rozi: Mi ez? Mi történt itt?

38.

FOGALMAZÁS VERSENY


A terem zsúfolásig megtelt, zászlók csapatok, nagy versenyhangulat.
Most fejezodött be a szépkiejtés verseny. Zenélnek.
A fogalmazási verseny résztvevoinek ki kell jönni, meghajolni, megmutatni magukat
A mi két lányunk érkezik utoljára, kicsit véresek, kicsit ziláltak
Huhu még megkérdezi a folyosón halkan

Zsuzsi: Fáj?
Évi: Dehogyis

 

39.

EPILÓGUS


Özönlenek kifelé a versenyrol a résztvevok. Okleveleket nézegetnek, nevetnek.
Anya, Borika, Zsuzsi anyukája, Bence a háttérben, Lajos is itt lehet, mert Beno szalad a lányokhoz.
Huhu és Évi Benovel szaladnak, miután megmutatták neki az oklevelüket
A két Hajagos megy hazafelé és vitatkoznak, egyre távolabbról látjuk oket


………………. és már olyan messze vannak, hogy nem is halljuk oket
a kamera föléjük emelkedik és szinte az egész város látjuk

HajagosÁgi mindenki azt mondja, én is indulhattam volna, és akkor én nyerek,
HajagosÁdi: most mi van, be akarsz állni a jó tanulók közé?
HajagosÁgi Igen, mert én jó tanuló is lehetnék, csak te vagy hülye, és ezért nem engedsz engem se kibontakozni
HajagosÁdi: na ne már
HajagosÁgi na próbáljuk ki
HajagosÁdi: majd pont könyvet veszek a kezembe
HajagosÁgi mert olvasni se tudsz,
HajagosÁdi: ki nem tud olvasni? akármit elolvasok egy nap alatt
HajagosÁgi na próbáljuk ki
HajagosÁdi: fogadjunk?
HajagosÁgi fogadjunk, hogy nem tudod kiolvasni
HajagosÁdi: de ki tudom
HajagosÁgi de nem
HajagosÁdi: ez elég vastag


40.

Stáblista


Ahogy a szereplok távolodnak, úgy úszik be a képbe a stáblista
Mellette, egy keretben, a film jelenetei ismétlodnek, de nem pont úgy ahogy a filmben láttuk - tulajdonképpen a dvd k extráihoz hasonlóan kimaradt jelenetek, bakik, mókák láthatók


Az utolsó képeken a két Hajagos a kamera keresojét fekete valamivel keni be – az oldalra kinézo operator úgy néz ki, mint akit megvertek

A hangmérnök fülhallgatóját pirosra kenik, úgyhogy mikor a hangmérnök leveszi a fülérol, nagy piros karikák díszelegnek a füle körül

A rendezo székére rajzszöget tesznek, de Világoskék meglátja és leveszi onnan

Saolin gyakorló terepét beolajozzák, Saolin nagy örömükre el is csúszik, de amikor a Hajagosok már nagyon nevetnek, megjelenik két hatalmas saolin bajnok és végre a Hajagosok kis törpévé válnak.

 

 

ÖNÉLET - MUNKA - KÉPEK - KAMRA - BLOG - KAPCSOLAT