TAKÁCS VERA HONLAPJA

ÖNÉLET - MUNKÁK -FOTÓK- KAMRA -BLOG


IN MEMORIAM BÁLINT ÁGNES


BÁLINT ÁGNES TEMETÉSE
beszámoló egy vidám , meghatott búcsúztatóról

Bálint Ágnes temetése

2008. november 5-én volt a nyolcvanhat éves írónő és dramaturg, Bálint Ágnes temetése. A bágyadt őszi napsütésben a Farkasréti temető Makovecz terme előtt, a szabad ég alatt sorakoztak a koszorúk és emlékeztek a hozzátartozók.
A pap arról mesélt, hogy az egy egész ország által szeretett meseírónő gyermekkorát a természet lágy ölén, a Duna partján töltötte. A vize akkor még tiszta volt, ma már zavaros és kiszámíthatatlan. Bálint Ágnesnek sikerült egy új folyót is fakasztania, a mesék és gyermekirodalom folyóját, mely azóta is tiszta forrásunk. Talán sikerül megőriznünk a jövő nemzedékeinek is.

Csukás István

Csukás István is búcsúzott szeretett kollégájától, aki rendíthetetlen jó kedvére, humorára, a legnagyobb tehetségekre jellemző szerénységére és önzetlenségére emlékezett. Hatalmas teherbírású, önfeledt egyéniségről mesélt, aki Vecsésről hajnalban utazott a televízió épületébe, nem sajnálva idejét a munka előtti úszásra sem. A sudár termető asszony tudta, hogy a test karbantartása is fontos a szellem könnyedségének megóvása érdekében.
Csukás Istvánnak könnyű dolga volt, mikor első ízben tekergett Bálint Ágnes irodája felé ifjoncként. Először a kézzel festett Futrinka utca tábla feliratot pillantotta meg, majd abba a szobába vette az irányt, ahonnan nevetés szűrődött ki. Egy későbbi jó hangulatú esetet idézett fel az író. Bálint Ágnes egy szerződést tett Csukás István elé:
„- Nézd itt a szerződésed, most már csak be kéne írnod a sorozat nevét és már hozzá is foghatsz a megíráshoz.
-Ho, ho!- hőkölt vissza meglepetten a fiatal író.
-Na akkor mit írjak be címnek?
-Hát ho-ho, tudod mit, legyen „A nagy ho-ho-ho horgász!”
Ekkor már mindketten harsányan kacagtak.

 

Takács Vera

Mazsola bábúval a kezében Takács Vera író-rendező-dramaturg is szólt a gyászolókhoz. Beszédének végén említette, hogy az utóbbi időben valaki egyszerűen csak konyhaasztal melletti írónak minősítette Ágnest, nem is tudva arról, hogy ennél nagyobb bókot nem is mondhatott volna. Hiszen ő valóban a konyha asztalnál írta a meséket, szőtte a történeteket, közben gyermeket nevelt, kertet gondozott és háziállatokat etetett. Ráadásul témának is minket, hétköznapi embereket választott, rólunk és nekünk írt, Károly bácsikról és Irma nénikről, Manócskákról és Mazsolákról, ettől is szívet melengetőek az írásai.

 

Sipos Pál A TV főszerkesztő munkatársa, Sipos Pál is búcsúzott egy olyan személyes történettel, melyhez hasonlók sokunkkal megtörténhetett, hála az írónő izgalmas és humorral fűszerezett meséinek. Öt éves lehetett, amikor esti meseként a szülei el kezdték felolvasni neki Az elvarázsolt egérkisasszonyt. Minden nap egy fejezetet az ágy szélén ülve, aztán lekapcsolták a villanyt és átmentek a másik szobába. Arra lett figyelmes, hogy a szülei esténként a másik szobában tovább olvassák a meseregényt és jóízűeket nevetnek. Mérgében egy hét alatt megtanult olvasni, és maga fejezte be a regényt, mely most ott lapult kezében, rongyosan, de megőrizve.
   

A beszédek után Bálint Ágnes veje megköszönte az összegyűlteknek, hogy eljöttek, és egy nagy zöld autóba kezdték pakolni a koszorúkat. Bálint Ágnes lánya elmondta, hogy „Vecsésen a kertbe temetjük, és egyszer majd szeretnénk egy emlékházat a sírnál.”
A kedves történetek után ez a tény olyan megnyugtató volt, hogy könnyű szívvel szálltam fel az 59-es villamosra azon az emlékezetes szerda délutánon.
Azt hiszem Bálint Ágnes élete és temetése is különleges és derűs volt, ha lehet ilyet mondani. Életörömét mindannyian továbbvihetjük.
Köszönjük!

 

Janikovszky Éva 1969 - ben megjelent írása:
Bemutatjuk Bálint Ágnest
Ha jól emlékszem, az effajta bemutatásokat úgy szokás kezdeni, hogy tulajdonképpen nem is kell az illetőt bemutatni, hiszen jól ismeri őt a kedves olvasó ebből meg abból a könyvéből. (Ehhez minimum két megjelent könyv szükséges, mert az első kötet után csak figyelmet érdemel a tehetséges fiatal - amennyiben felnőtteknek írt.)
Ez a hagyományos formula ugyanis csak a "felnőtt" irodalmat művelő költőkre, írókra érvényes, akiknél önkéntelenül bántónak érezzük a feltételezést, hogy bemutatásra szorulnak.
A gyerekkönyvek írója ebben is kivétel. Nyugodtan bemutathatjuk hetedik könyve, félezredik tévé-jelenete, s ki tudja hányadik hangjátéka után is. Még mindig nem késtünk el.
A közönség (amely Bálint Ágnes esetében pesszimista becslések szerint is milliókra rúg) "csak" műveit, példátlan karriert befutott mesefiguráit ismeri, őt magát nem. Túloznék? Nem hiszem. A képernyőn életre kelt és a képeskönyvekben viszontlátott mesefigurák: Mazsola, Manócska, a Futrinka utca lakói, Cinci kandúr és a többiek, népszerűségükkel háttérbe szorítják az író személyét. Persze erre azt is mondhatnánk, hogy soha nagyobb csapás ne érjen írót, akinek - mellékesen - százezres példányszámban fogynak a könyvei, mint az effajta háttérbe szorulás. De ne mondjuk, mert az csak kibúvó lenne.
Bálint Ágnessel érdemes megismerkednünk. Érdemes számon tartanunk, hogy ő írta Az elvarázsolt egérkisasszonyt (most éppen a Bábszínház műsorán szerepel), a Mazsola-köteteket, a Mi újság a Futrinka utcában című meseregényt, a (amely a szerző illusztrációival jelent meg) s a Szitakötők szigetén című képeskönyvet, amely a könyvhéten került a boltokba. Azért érdemes vele megismerkednünk, mert valami egyénit és egyedülállót produkál a gyerekirodalomban.
Csodagyerekként indult. Hatéves korában már meséket írt, tizenhárom éves volt, amikor egy meseregényét folytatásokban közölte egy gyereklap. De ha őt kérdezi az ember, hogy mire a legbüszkébb gyerekkorából, mérget vehet rá a kérdező, hogy azt válaszolja: arra, hogy kilencéves korában átúszta a Dunát.
Én azt tartom a legcsodálatosabbnak benne, hogy csodagyerekből csodafelnőtt lett. Igazán szerencsés kivételként. Hogy miért csodafelnőtt? Szívesen megindokolom, nehogy elfogultsággal vádoljanak.
Vecsésen lakik. Onnan jár be naponta a Televízióba. Otthon a kertjét műveli. Nála mindig rügyezik, hajt, nyílik valami olyan növény, amiről én nem tudom, hogy mi fán (vagy bokron) terem, de szívesen hoz belőle. Az állatok - a komondortól a szíriai aranyhörcsögig, illetve nagyságrendben pontosabban a cincérig bezárólag - személyes jó barátai. Egyszer láttam a postáját, azt írta neki egy kisfiú: "Találtam egy kékfejű madarat. Eltörött a lába. Nem akar enni. Tessék azonnal bemondatni a tévében, hogy mit adjak neki enni, mert éhen pusztul." Így bíznak benne.
Nem dohányzik, nem iszik mást, mint tejet és vizet. Állhatatosan igyekszik jó útra téríteni tévelygő (fejfájós, ideges, agyoncigarettázott) barátait, hogy igyanak több tejet, hagyják abba a dohányzást, töltsenek több időt a szabad levegőn, és ússzanak márciustól novemberig rendszeresen a Dunában. Mert ez hiányzik nekik.
S ha az ember ránéz Bálint Ágnesre, hajlik arra, hogy el is higgye.
Tele van ötletekkel. Könnyen, gyorsan és sokat ír. S ha elégedetlen önmagával, újra kezdi, és megírja az egészet elölről. Mindig tudja, hogy melyik verzió a végleges, amihez már nem szabad hozzányúlni. Jó szerkesztő. Ami nem csoda, mert ez a foglalkozása. A Cicavízió minden adását ő írja, de szívéhez éppen olyan közel áll az általa szerkesztett Kuckó. Ezzel a műsorral vállára vette valamennyi étvágytalan mocsári teknős, zavaros vizű akvárium, kókadozó filodendron, kutya után vágyódó gyerek és gazda után vágyódó állat gondját. Csereügyleteket közvetít: vadkacsa tojót szeretne egy gyerek, egy másik halért galambot adna, egy harmadik nyulat kínál tengerimalacért. És sok ezren vannak. A Kuckónak óriási a levelezése.
Feltettem Bálint Ágnesnek a szokásos kérdést - mert enélkül nincs bemutatás -, hogy mik a tervei?
A már színes televízióra készülő és remélhetően könyv alakban is megjelenő új sorozata előtt említi meg szíve régi vágyát: azt az olcsó füzetekből álló sorozatot, amelyből minden gyerek megtudhatná, hogy mit csináljon, ha törött lábú, kékfejű madarat talál, és az nem akar enni.
Hát ezért csodafelnőtt.
Igazam van?
Janikovszky Éva, Könyvtájékoztató, 1969. június

 

A temetésen mondtam el:

In memoriam Bálint Ágnes

1970 szeptember 1.-én találkoztunk először.
Akkor léptem be a televízióba és éppen osztály értekezlet volt .
A sarokban egy nő elmerülten hímzett valamit, a táskájából répák lógtak ki.  Ő a Bálintági  mondták  … ááá, Abálintági. Akkor már nimbusza volt.
Persze ismertem,  hiszen én is szaladtam haza  a többi gyerekkel,  felnőttel   Futrinkát nézni, és én is, mint minden kamaszlány abban az időben böbebabául beszéltem.
Szerencsém volt. Őmellé osztottak be mint zöldfülű kezdőt.
Sokat tanultam tőle, pedig nem tanított, azt mondta menjek vele a forgatásra, és figyeljek, és menjek vágószobába, és mindenhova és figyeljek,  mert abból tanulok, és néha, ha arra jött valaki, mondott rá egy mondatot, egy szót, helyre tette. Ezzel ne barátozz, ez lehetetlenül viselkedik, azt nézd inkább,  mi kerül ki a keze alól. A műsoraiban is így csinálta, mutatott, érdekesen, sztorisan, nem tanított,  hagyott tanulni.
Mindig derűs volt, amikor mérges volt, akkor is volt egy találó kibúvója, amikor a fontoskodók már hosszú ideje vitatkoztak valamin, ő felállt, és egy frappáns mondattal, egy jól irányzott, új utat vágó, vagy naivnak látszó kérdéssel helyre tett mindenkit. Annak idején, 58 -ban, a hőskor hőskorában, némi rádiós múlttal egy külker vállalattól érkezve csöppent bele a televízióba s minden átmenet nélkül ráérzett a lényegre. A semmiből teremtette meg a magyar gyerektelevíziót. Úgy volt vezető szerkesztője, hogy közben vecsési háziasszonyként egy pillanatra sem szakadt el az állataitól, a falu népétől, a vonaton utazóktól. Arisztokráciája hétköznapiságából adódott. Piszlicsáré dolgokkal nem törődött. A felszín, a talmi nem érdekelte. Divatra nem adott.
Ez volt művészetének is lényege. Valaki nemrég konyhaasztal írónak nevezte - lekicsinylően használva a jelzőt. Pedig a lényeget találta meg, és a legnagyobb dicséretet mondta, szándéka ellenére. Igen, a hétköznapiakkal foglalkozott. Károly bácsikkal és Irma nénikkel, a  macsó Kukorival és az örök feleség furfangjával megáldott Kotkodával, a  kis cinikus Böbe babával és a csupa nő Cicamicával, a higgadt, fontoskodó Morzsi kutyával. Típusok, férfiak, nők, innen a szomszédból. A vecsési faluszélről, az ingázók közül. És libák, kacsák , sünök a tévé szerkesztőségből. Ismerőseit írta meg, állatokat, embereket. Minket.
Azért volt akkora sikere.
Szomorú, hogy a televízió elfelejtette örökös tagjai közé felvenni.
Pedig,  ebben teljesen biztos vagyok, van a magyar televíziózásnak egy olyan korszaka amit nyugodtan nevezhetünk bálintági korszaknak
Azt mondják addig él az ember, amíg emlékeznek rá
Hát persze, Ági sokáig, nagyon sokáig él, újabb és újabb unokák jönnek és bálintágit néznek velük a nagymamák, és aztán majd ők is az unokáikkal…
Köszönjük. mindannyian köszönjük. Még sokan és sokáig.


/Takács Vera/


Életéről, munkáiról mindent Bálint Ágnes honlapján