1953
Pöttyös anyag
A Balatonon laktunk, Bogláron. Ami nagyon jó
hely, mert egyúttal a nyaralás is megoldott, nem kell gondolkodni hova menjünk.
A rokonságnak ismerősségnek sem. Beugruk az Erzsiékhez. Ott laknak a Balatonon.
Nem voltunk nagyon gazdagok. Forgalmista fizetés /mikor a forint bejött 300
ft. volt az első./ Azért nagyon szegények se, de krumpli fasírtot
sokat ettünk, és disznót is vágtunk, és volt
néhány csirke, hogy hétvégén legyen csirke
rántva, krumplival, ebédre. Foleg akkor szerettem, ha vendég
volt, mert akkor a szobában ebédeltünk, amikor olyan sokan
voltak, akkor nekünk gyerekeknek a folyosón csináltak macskaasztalt,
és ami a legjobb volt, hogy leengedték az ablakon az üvegkancsót
benne a pénzzel és az ablak alatt volt a resti ajtaja /resti a
vasúti kocsma / és akkor a restis kivette a pénzt, betöltötte
a sört, és csak vissza kellett húzni. Mindezt rögvest
a csirke után. Friss csapolás!!! És igazi habos kanizsai
barna sör!. Azért nem lehetett az nagy buli, a szüloknek, mikor
annyi vendéget kellett etetetni, hogy a gyerekeknek csak a folyosón,
a macskaasztalnál jutott hely.
Ennek ellenére a teljes rokonság nálunk nyaralt, persze
ingyen, és nálunk is ettek, persze ingyen. azért néha hoztak
valamit. Egyikük, aki pedig nem is volt közeli rokon , két
vég pöttyös anyagot hozott, abból aztán nekem
mindenféle ruhát csináltak, és nagyon utáltam
oket,
Ez a pöttyös anyagos rokon, egy szövetboltban volt kiszolgáló,
és nagyon sokat lopott, vagyis annyit, amennyit bírt – sokkal
késobb aztán börtönbe is került – de az volt
a helyzet, hogy régen az övék volt a bolt, amit államosítottak,
és most o ott eladó lett, és azt gondolta, a bolt még
mindig az övé.
De nem a pöttyös anyag volt a baj, hanem, hogy ezek, a nem túl
közeli, ám szemérmetlen rokonok, egyszercsak üzentek
az egyik a kalauzzal, hogy mondja már meg, a takácspistának
hogy aMarikáék üzenik, hogy jönnek, és a Kató néniéket
is hozzák. Nahát ez volt a vég, Kató néniék
akkor jöttek haza, a Hortobágyról, ahova ki voltak telepítve,
és most nyaralni akartak egy kicsit, a visszanyert szabadság örömére.
Per-sze nálunk. Hiszen mi laktunk a Balaton mellett, és ennyit
megtehetünk.
Na ez elég volt. Az anyu sírógörcsöt kapott,
hogy ezt már nem bírja, ennyi emberre főzni, és kiszolgálni
őket, és miből, meg még az kéne, hogy kirúgják
az aput a vasúttól, hogy fogad, sőt nyaraltat egy kitelepítettet,
pont most, amikor főnöki tanfolyamra jár Pestre, nem elég,
hogy a család horvát származású, meg osztrák, meg..de ez most
nem fontos. Az lett vége, hogy mikor megjöttek, nem voltunk otthon,
illetve otthon voltunk, de úgy csináltunk, mintha nem lennénk
otthon, bezártuk a lakást, és elbújtunk a kanapé
mögé, és eloltottuk a villanyt.
Azt nem tudom, hogy a bezárt és sötét lakásban
miért kellett a kanapé mögé bújni, de mi az
anyúval ott kuporogtunk és hallottuk a kopogást, dörömbölést…
aztán elmentek, és szerencsére, örökre megharagudtak.
ui.: A pöttyös anyag kétféle volt, piros fehér pötttyökkel,
és fehér piros pöttyökkel. S lám 1960-ban, a kamaszkor idusán még mindig a pöttyösből
készült ruhában, Péter unokatestvéremmel.