NOSZTALGIA - PÖTTYÖS

1953


Pöttyös anyag

A Balatonon laktunk, Bogláron. Ami nagyon jó hely, mert egyúttal a nyaralás is megoldott, nem kell gondolkodni hova menjünk. A rokonságnak ismerősségnek sem. Beugruk az Erzsiékhez. Ott laknak a Balatonon. Nem voltunk nagyon gazdagok. Forgalmista fizetés /mikor a forint bejött 300 ft. volt az első./ Azért nagyon szegények se, de krumpli fasírtot sokat ettünk, és disznót is vágtunk, és volt néhány csirke, hogy hétvégén legyen csirke rántva, krumplival, ebédre. Foleg akkor szerettem, ha vendég volt, mert akkor a szobában ebédeltünk, amikor olyan sokan voltak, akkor nekünk gyerekeknek a folyosón csináltak macskaasztalt, és ami a legjobb volt, hogy leengedték az ablakon az üvegkancsót benne a pénzzel és az ablak alatt volt a resti ajtaja /resti a vasúti kocsma / és akkor a restis kivette a pénzt, betöltötte a sört, és csak vissza kellett húzni. Mindezt rögvest a csirke után. Friss csapolás!!! És igazi habos kanizsai barna sör!. Azért nem lehetett az nagy buli, a szüloknek, mikor annyi vendéget kellett etetetni, hogy a gyerekeknek csak a folyosón, a macskaasztalnál jutott hely.
Ennek ellenére a teljes rokonság nálunk nyaralt, persze ingyen, és nálunk is ettek, persze ingyen. azért néha hoztak valamit. Egyikük, aki pedig nem is volt közeli rokon , két vég pöttyös anyagot hozott, abból aztán nekem mindenféle ruhát csináltak, és nagyon utáltam oket,
Ez a pöttyös anyagos rokon, egy szövetboltban volt kiszolgáló, és nagyon sokat lopott, vagyis annyit, amennyit bírt – sokkal késobb aztán börtönbe is került – de az volt a helyzet, hogy régen az övék volt a bolt, amit államosítottak, és most o ott eladó lett, és azt gondolta, a bolt még mindig az övé.
De nem a pöttyös anyag volt a baj, hanem, hogy ezek, a nem túl közeli, ám szemérmetlen rokonok, egyszercsak üzentek az egyik a kalauzzal, hogy mondja már meg, a takácspistának hogy aMarikáék üzenik, hogy jönnek, és a Kató néniéket is hozzák. Nahát ez volt a vég, Kató néniék akkor jöttek haza, a Hortobágyról, ahova ki voltak telepítve, és most nyaralni akartak egy kicsit, a visszanyert szabadság örömére. Per-sze nálunk. Hiszen mi laktunk a Balaton mellett, és ennyit megtehetünk.
Na ez elég volt. Az anyu sírógörcsöt kapott, hogy ezt már nem bírja, ennyi emberre főzni, és kiszolgálni őket, és miből, meg még az kéne, hogy kirúgják az aput a vasúttól, hogy fogad, sőt nyaraltat egy kitelepítettet, pont most, amikor főnöki tanfolyamra jár Pestre, nem elég, hogy a család horvát származású, meg osztrák, meg..de ez most nem fontos. Az lett vége, hogy mikor megjöttek, nem voltunk otthon, illetve otthon voltunk, de úgy csináltunk, mintha nem lennénk otthon, bezártuk a lakást, és elbújtunk a kanapé mögé, és eloltottuk a villanyt.
Azt nem tudom, hogy a bezárt és sötét lakásban miért kellett a kanapé mögé bújni, de mi az anyúval ott kuporogtunk és hallottuk a kopogást, dörömbölést… aztán elmentek, és szerencsére, örökre megharagudtak.




ui.: A pöttyös anyag kétféle volt, piros fehér pötttyökkel, és fehér piros pöttyökkel. S lám 1960-ban, a kamaszkor idusán még mindig a pöttyösből készült ruhában, Péter unokatestvéremmel.

ELŐZŐ BEJEGYZÉS